Tomislav Nikolić szerb elnök ma kegyelemben részesítette Sass Lászlót (a képen), akit a bíróság 150 napos szabadságvesztésre ítélt, mert megsértette becsületében Toroczkai Lászlót, a magyarországi Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom vezetője ellen, közölte az elnök sajtószolgálata.
Nikolić ezt megelőzően bekérette az illetékes bíróságnak, valamint az igazságügyi minisztériumnak az esettel kapcsolatos véleményét, az elnöki kegyelemről szóló okiratot pedig azzal a meggyőződéssel írta alá, hogy a gondolatszabadság az egyik legalapvetőbb civilizációs érték, áll a közleményben.
A szerb elnök úgy értékelte, példátlan az, hogy Sass László 150 napos börtönbüntetését tölti csak azért, mert nyilvánosan kimondta a véleményét, hiszen ez ellentétben áll az európai normákkal és a nemzetközi konvenciókkal.
Sasst, akinek ma kellene elhagynia a börtönt, 2011. február 4-én ítélték el, miután a Magyar Szó napilap Közös Íróasztal rovatában közölt írásában – a bíróság véleménye szerint – megsértette Toroczkait. A bíróság eredetileg 150 ezer dinár pénzbírsággal sújtotta, de miután Sassnak nem volt pénze kifizetni a büntetést, önként jelentkezett 150 napos börtönbüntetésének letöltésére a szabadkai fegyházban. (Beta)