Kelemen Hunor: a Székelyföldet Ceausescu sem merte beolvasztani

 

 

 

 

 

 

 

 

A Székelyföldet Ceausescu sem merte beolvasztani a környező román megyékbe – mutatott rá Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke kedden a Radio France Internationale (RFI) román adásában, a közigazgatási régiók kialakításának tervét kommentálva.

“Az emberek utcára vonultak 1968-ban. Ha valaki azt hiszi, hogy 2013-ban nem fognak kivonulni, az téved” – mondta Kelemen Hunor arra a kérdésre, mit tesz az RMDSZ, ha a régiók kialakításánál nem veszik figyelembe a Székelyföldre vonatkozó javaslatát.
A legutóbbi, 1968-as közigazgatási átszervezéskor a kommunista hatóságok az addigi tartományok helyett kisebb megyéket hoztak létre Romániában, felszámolva egyebek közt a – történelmi Székelyfölddel nagyjából megegyező – Maros Magyar Autonóm Tartományt is.
Az RMDSZ elnöke az RFI műsorában kifejtette: a román politikusoknak túl kéne tenniük magukat a Székelyfölddel kapcsolatos “paranoián”, mert senki sem fogja Hargita és Kovászna megyét zsákban elhordani, fekete lyukat hagyva az ország közepén.
Rámutatott: a Mócföldhöz, vagy Dobrudzsához hasonlóan a Székelyföld is sajátos történelmi, kulturális hagyományokkal, gazdasági és társadalmi kötelékekkel rendelkezik, úgyhogy ebben a térségben nem lehet eltekinteni az etnikai szempontoktól.
“Amikor Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes arról beszél, hogy Románia problémáit a regionális és kulturális különbségek eltörlése oldaná meg, akkor persze hogy a Hargita, Kovászna és Maros megyében élők egy nagyon perverz beolvasztástól tartanak. Attól, hogy olyan közigazgatási átszervezést hajtanak végre, amely a közösséget megfosztja a beleszólás lehetőségétől minden regionális intézményben” – magyarázta az RMDSZ elnöke.
Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes “inkorrektnek és elég veszélyesnek” minősítette azt, hogy Kelemen Hunor demonstrációkat helyezett kilátásba Székelyföld beolvasztása esetében – közölte a Hotnews hírportál. A régiók kialakításával megbízott kormánytag szerint a régiók kialakítása nem jelent “útlevél-ellenőrzést” az országon belül, a régiók a regionális fejlesztés területén fogják összehangolni a megyei tanácsok tevékenységét és a magyaroknak nincs miért tartaniuk ettől.
A Romániában kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) működő közigazgatási régiókkal akarja megkezdeni a 2014-2020-as európai uniós költségvetési időszakot, ezért a közigazgatási átszervezést még idén le akarja zárni. A Dragnea által javasolt regionális felosztásban a székelyföldi magyarság aránya a lakosság 30 százalékot sem érné el az úgynevezett Központi régióban.

(MTI)

magyartudat.com

1 thought on “Kelemen Hunor: a Székelyföldet Ceausescu sem merte beolvasztani

  1. Erre mondhatnánk, hogy ne kövessünk el másokkal szemben olyan cselekedetet, ami nekünk sem esne jól. Nos, a románok nem csoda, ha paranoiások. Abban meg ne is reménykedjenek, hogy a székelyeket eltörlik.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás