Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

                                                                                                                                                                                                                                                                                    Az érintett kérésére a védelmi minisztérium visszavonta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökének, Kelemen Hunornak a katonai rangját. A román szaktárca ugyanakkor kilátásba helyezte a 2011-2012 közötti tartalékos kitüntetések és előléptetések visszavonását is, mert szabálytalanságokat állapított meg odaítélésük kapcsán.

Az augusztusi listán például egy sor közéleti személyiség – többek között újságírók, politikusok – neve is szerepel.

Tavaly 316 személyt léptettek elő és 426 személy kapott tartalékos rendfokozatot, míg idén 77 személy részesült előléptetésben és 16-an kaptak tartalékos rendfokozat.

Az Evenimentul Zilei júliusban tett közzé egy arról szóló listát, hogy vezető politikusok milyen katonai rangot kaptak az utóbbi két évtizedben. Több tucat vezető román politikus mellett Kelemen Hunor, Verestóy Attila és Cseke Attila is magas katonai rangot kapott. Az RMDSZ elnöke akkor úgy nyilatkozott a Transindexnek, hogy nem kérte, és nincs szüksége az ezredesi rangra.

 

168öra/magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás