Kelet-Ukrajna- A TEK megkezdte a műveletet a magyar fogoly kiszabadításáért

Elérte a térséget, és kedd hajnalban megkezdte a műveletet a Terrorelhárítási Központ (TEK) speciális egysége, amely a Kelet-Ukrajnában foglyul ejtett magyar férfi segítségére indult – mondta a TEK főigazgatója kedden az M1 Ma reggel című műsorában.
Hajdu János elmondta: nem rendelkezik új információval, de a magyar férfi vélhetően továbbra is jó állapotban van.
Hogy a férfi kiszabadítása órákba, napokba vagy hónapokba telik-e, és egyáltalán sikeres lesz-e az akció, azt a főigazgató nem kívánta megjósolni. Annyit mondott: a TEK a helyszínen és Budapesten is mindent megtesz azért, hogy biztonságba helyezzék a férfit.
A TEK hétfő délután közölte, hogy ismeretlen fegyveresek foglyul ejtettek egy magyar férfit Ukrajnában, és a TEK speciális egysége a helyszínre utazott. Hozzátették, hogy a műveletet irányító törzs összeült a központban, és felvette a kapcsolatot az ukrán hatóságokkal, valamint folyamatosan konzultál a Külügyminisztériummal.
Hajdu János hétfőn egy kereskedelmi adó műsorában elmondta: a foglyul ejtett magyar férfi egy ukrajnai cégnél dolgozik.
A magyar útlevéllel rendelkező férfi magyar rendszámú gépkocsijával közlekedve a munkáját végezte, amikor a válságövezetbe, “rossz helyre tévedt”. Ezért nem klasszikus túszejtésként kezelik a helyzetet, és egyelőre senki nem kért semmit azért, hogy a férfit szabadon engedjék – tette hozzá.
Elmondta: nem a férfi családjától, hanem operatív úton jutottak ahhoz az információhoz, hogy egy fegyveres csoport megállította és azóta is fogva tartja a magyar állampolgárt.

magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás