Arra a hírre, hogy a kenyér ára emelkedik, általában mindenki felkapja a fejét, pedig évről évre egyre kevesebbet eszünk belőle. A munkaerőhiány és a minimálbér-emelés miatt az évek óta csak tervezett lépést most lépik meg, mondta a Tolna és Baranya megye pékszövetségének az elnöke. Ennek mértéke 15-20 százalék körül alakulhat, írja a TEOL.
A kenyér árának emelése mindig a szegényembert sújtja.
A szegényember többet eszik kenyérből, mint a gazdagok, akiknek módjuk van megválogatni az ennivalójukat.
A tőkés gazdaság viszonyai között lehetetlen a szegények érdekeit figyelembe venni, mert csak a pénz számít, nem az ember.
Thürmer Gyula
magyartudat.com
A 10-20 százalék még elfogadható lenne, de január 2-án az addig 240 forintért vásárolt kenyeret 380(!)-ért tudtam megvásárolni. Ez azért sok.
Valahogy kitörlödött az a bejegyzés, amely arra utalt,
hogy a nem a mi pénzünkből működő újságokat
érdemes olvasgatni, mint példul a
nol,hu kolozsváros,com föld s péter blog …. stb
Ha már évi 100 milliárd megy el a magyarok zsebéből
hazug, ellenségkereső, kormánypropagandára
közszolgálat helyett.
Újabb thürmeri próbálkozás idemásolása, ejnye 🙂
A „gazdagok” nem esznek kevesebb kenyeret,
(te szerencsétlen), hanem sokkal jobb = igazi kenyeret
esznek, mert van módjuk, lehetőségük válogatni, igy
nem a sarlatán álpékek kenyerét kell fogyasztaniuk.
Ráadásul van aki magának süti otthon, igaza van.
Utóirat: T.Gyuszinak sincs kenyérár problémája,
külföldön meg euroval, dollárral fizet az éttermekben..