Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 Elég a liberális rombolásból – felvonulás vasárnap Párizsban a hagyományos házasság védelméért

Több százezer résztvevőt várnak Párizsba a hagyományos házasság védelméért vasárnapra szervezett felvonulásra, amelyet Francois Hollande francia köztársasági elnök „házasságot mindenkinek” javaslata ellen tartanak.

Az angol nyelvű katolikus hívőket egyházi információkkal ellátó hírportál, a Catholic News Agency (CNA) emlékeztet: a francia parlament várhatóan január végén fogadja el azt a törvénytervezetet, amely a katolikus egyház szerint újraértelmezi a házasságot, vagyis kimondja, hogy a házasság „két különböző vagy azonos nemű ember között” létrejövő egység. A jogszabály arra is lehetőséget teremtene, hogy az azonos neműekből álló párok gyermekeket fogadjanak örökbe.

A január 13-ra tervezett, „Menet mindenkiért” elnevezésű felvonulást Virginie Télenne (Frigide Barjot néven ismert szatíraíró) szervezi, a megmozdulásra 350 ezer embert várnak.

Az egyik szervező a hírportálnak elmondta: bár a résztvevők döntő többsége katolikus, és maguk a főszervezők is hívő emberek, a felvonulás a francia nép sokkal szélesebb rétegeit képviseli, hiszen különböző hitű és politikai nézetű emberek gyűlnek össze a közös cél érdekében.

A szervezők hangsúlyozzák, hogy a megmozdulás nem a homoszexuálisok ellen irányul, hanem azt a célt szolgálja, hogy – mint fogalmaznak – megőrizzék „a társadalmi struktúrát meghatározó intézményeket”.

A francia szocialista kormány november elején hagyta jóvá az azonos nemű párok házasságának engedélyezéséről szóló törvényjavaslatot. Francois Hollande államfő egyik legfőbb választási ígéretét kívánja teljesíteni ezzel a jogszabállyal. A tervezet – amelyet sem a jobboldali ellenzék, sem a katolikus egyház nem támogat – még januárban a parlament elé kerül, és várhatóan még az idén törvényerőre lép.

erdely.ma/magyartudat.com

 

One thought on “Keresztény világban védeni kell a hagyományos házasságot

  1. A franciák imádnak sztrájkolni, felvonulgatni. Most legalább hasznos célért menetelnek. Hollande alatt lesz még bőven lehetőségük rá.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás