2023.12.04.

1 thought on “Kikezdték Orbánt, mert azt mondta bérből és fizetésből él

  1. OV már gimnazista korában rájött arra, hogy
    Magyarországon gyerekjáték hatalomhoz jutni,
    csak végig kell menni a megfelelő úton ehhez.
    Tanult, kiképezte magát a Soros alapítvány jóvoltából,
    agresszív kisz vezető volt és szerencséje is akkor,
    mikor a Németh kormány rendszert váltott a csőd előtt.
    Az első kormánynak buknia kellett, hiszen Kádár
    mindent ingyen adott, most pedig itt a magántulajdon és
    az üzletre épülő gazdaság. Ez alatt OV írta a forgatókönyveit,
    majd lecsapott 2006 -ban Gyurcsányra, aki monoton egy
    nyugat európai típusú (német, svéd ..) szocialista vezetést
    próbált ide belobbizni fölöslegesen, hiszen a magyarok
    többsége még mindig „balkáni” értékrendet képvisel,
    csak a fiatalok vevők erre, menekülnek is nyugatra.
    OV pedig mosolyogva dörzsölheti a kezét, ő ezt tudta előre.
    Változatlan írja a számára sikeres forgatókönyveit, persze
    csak nekünk magyaroknak, fut is a szekere folyamatosan.
    Fölösleges bármilyen indulat, OV kinyilatkozásai mögött
    alaposan megírt színmű létezik, professzionális politikus
    itt Magyarországon, a magyar viszonylatokra a saját hatalma érdekében.
    Ez így is marad beláthatatlan ideig, természetesen a mi pénzünkből,
    hiszen már minden más politikai tevékenységet anyagilag tönkre tett,
    és kb 14 tv csatorna „állami köz” néven évi 100 milliárd Ft feletti támogatásból
    szajkózza az aktuális forgatókönyveit, + rádiók, internet és sajtók …
    Hát így kell ezt csinálni. Magyarországon legalább is.
    Semmiféle hivatalos országos gazdasági „mutatók” nem fedik a magyarok
    valóságos állapotát, hangulatát, értékrendjét, szegénységét, … stb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás