Ha még nem láttad

Az orosz ortodox egyházfő a keresztény értékek kiszorításától tart, és aggódik az ukrajnai „rendbontások” miatt – hangzott el a Kirill pátriárkával készült interjúban, amelyet az ortodox karácsonykor, kedden sugároztak a Rosszija 1 állami televízióban.
Az ünnepi beszélgetést ezúttal Dmitrij Kiszeljov, a Ria Novosztyi hírügynökség bázisán decemberben létrehozott Oroszország Ma állami médiaközpont konzervatív nézeteiről ismert vezetője készítette az egyházfővel.
Az interjúban Kirill pátriárka a karácsony elüzletiesedése ellen emelt szót. Szavai szerint az emberek gyakran elfelejtkeznek a karácsony jelentőségéről, „teljesen elmerülnek a fogyasztásban” és „mindez egyetlen hatalmas üzleti ünneppé válik”.
Az ortodox egyházfőt az is aggasztja, hogy Nyugaton a karácsonyt „átnevezik”, ami szerinte „a keresztény értékek kiszorítását célzó politikai akció” és „a tömegek lelki lefegyverzése”. Mint mondta: „hihetetlenül veszélyes folyamatot” lát mindebben.
Kirill pátriárka külpolitikai kérdéseket is érintett a televíziós interjúban. Azt mondta, „nagyon fáj a szívemnek, ami Ukrajnában történik”, és úgy vélte, hogy „fennáll az (ukrán) nemzet megosztásának, a polgári összeütközés újabb hullámának veszélye”. Úgy vélte, hogy egy olyan országnak, amely forradalmakat élt meg, egyfajta védekezőképességgel kellene rendelkeznie „a politikai feladatok megoldásának ilyen módja ellen”. Szerinte a mostani ukrajnai forradalom által meghirdetett eszmék valójában nem minősülnek programnak, s a szomszédos országban zajló eseményeket a Nagy Francia Forradalomhoz hasonlította, amelyet „jakobinus terror” és „Bonaparte diktatúrája” követett.
Az orosz ortodox egyházfő békére, nyugalomra szólított fel. Közölte, hogy „az egyház nem foglalkozhat politikai programokkal”, és kijelentette, hogy a kijevi barikádokon megjelenő, a nép mellett kiálló papok nem egyházi küldetést teljesítenek.
Interjújában Kirill pátriárka ismét állást foglalt az egynemű párok házasságának törvényi szentesítése ellen. „A bűn törvényi szintű igazolása képes szétzúzni bármely társadalmat” – fogalmazott.
Oroszországban milliók ünneplik az ortodox karácsonyt. Az ünnep alkalmából a hívők a moszkvai Megváltó Krisztus székesegyházban január 13-ig megtekinthetik a napkeleti bölcsek ajándékait, amelyet az evangélium szerint Jézusnak vittek születésekor. Az ereklyéket a görögországi Athosz-hegyről, a Szent Pál kolostorból hozták el Moszkvába.

magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás