Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) szerdai közleménye szerint a köznevelésben véget kell vetni az aránytalan munkateherrel járó, igazságtalan jövedelmi helyzetet eredményező, a gyermekek érdekeit kevéssé szolgáló rendszernek.

Hangsúlyozták: a pedagógus életpályamodell alapján az új szabályozás korlátozza a túlmunka lehetőségét, felszámolja az átláthatatlan viszonyokat és kiegyenlítettebbé teszi az óraterheket. Megteremti a minőségi munkavégzés feltételeit, ily módon is elismerve a pedagógushivatás fontosságát.
A pedagógus életpályamodell bevezetésével a korábbinál kiszámíthatóbb, a pedagógushivatást támogató bérrendszert alakított ki a kormány, amely 2013 szeptemberétől 2017-ig minden tanév kezdetén a pedagógusok számára béremelkedést jelent.
Kitértek arra, hogy a korábbi rendszerben egyes köznevelési intézmények nem minden álláshelyet töltöttek be, hanem túlóra-kifizetésekkel kompenzálták az alacsony béreket. Így néhány pedagógus magasabb jövedelemhez jutott, ugyanakkor pályakezdő fiatalok állás nélkül maradtak.      Akik ezt az utat követték, nemcsak a jogszabályi túlóramaximumot sértették meg, hanem a pedagógusok túlterhelésével a színvonalas munkavégzést nehezítették – jegyezték meg.

tanar 2
Példaként említették a közleményben, hogy egy dunántúli város általános iskolájának igazgatója a kötelező négy órája helyett heti 43 órát látott el, munkatársai között a kötelező 21 óra helyett 47-49 órában dolgozó gyógypedagógusokat is találtak. Volt, aki egyszerre öt helyen dolgozott heti 50 órában a kötelező 22 helyett. Több általános iskolai tanár túlórája meghaladta a havi száz órát, és akadt olyan középiskolai pedagógus, akinek 172 óra túlmunkát számoltak el.
Azok, akik ilyen túlzott mértékű többletjövedelemhez jutottak, értelemszerűen a jövőben ezekre a kiegészítő, minőséget nem tükröző juttatásokra nem számíthatnak – olvasható a Klik közleményében.
Hangsúlyozták: a köznevelés megújításának legfőbb célja, hogy minden gyermek jó óvodába, iskolába járjon. Ehhez pedig a gyerekekre összpontosító, hivatását magas színvonalon gyakorló pedagógusokra van szükség.
Emlékeztettek arra, hogy a jelenleg hatályos heti kötelező óraszám fogalmát a neveléssel-oktatással lekötött munkaidő veszi át. Ez a 40 órás heti munkaidő összesen 55-65 százaléka lehet.

 

(MTI)

magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás