Ha még nem láttad

Szilágyi György (Jobbik) Kövér László házelnököt bírálta, amiért a Jobbik frakcióvezetőjétől keddi felszólalásakor elvette a szót.

Hangsúlyozta: ha a jobbikos politikusoktól elveszik a szót, elnémítják a mikrofonjukat, akkor nem csak őket hallgattatják el, hanem azt a sok millió embert, aki rájuk szavazott és beküldte őket az Országgyűlésbe.

A képviselő a parlamenti jegyzőkönyvekből idézve arról beszélt, hogy az elmúlt években Orbán Viktor miniszterelnök és több kormánypárti képviselő is használt sértő kifejezéseket a Jobbikkal kapcsolatban – például „zsúrpubi”, „csicskapárt”, „moslékkoalíció” – mégsem kaptak figyelmeztetést vagy büntetést.

Jelezte azt is: az ellenzék több hónapja nem jár a házbizottság üléseire sem, mert a házelnök folyamatosan sértegeti az ellenzéki pártokat, írja az MTI/ 2021. május 26., szerda.

Szerinte a „parlamentarizmus legalja”, hogy Kövér László kedden megvonta a szót Jakab Pétertől, majd házelnökként a pulpitusról sértegette,

ittassággal

vádolta a Jobbik frakciót.  

Úgy fogalmazott: „nem tudnak minket megtörni, addig harcolunk, amíg nem lesz jogállam és demokrácia ebben az országban”.

Magyar Tudat

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás