Ha még nem láttad

Míg a magyar látogatók csak védettségi igazolvánnyal mehetnek meccsre, a turistákkal nem ilyen szigorú a kormány.

Péntek este, a távirati iroda cikkéből derült ki, hogy a kormány ismért csavar egyet az amúgy is zűrzavaros járványügyi szabályozáson.

Az MTI beharangozta, a Magyar Közlönyben pedig már meg is jelent az új kormányrendelet, mely szerint a magyarországi Eb-re érkező külföldi vendégek egy darab,72 órán belül készített negatív PCR-teszt birtokában mehetnek meccsre.

A magyar állampolgároktól ugyanakkor továbbra is a hónapok alatt elkészülő védettségi igazolvány felmutatását várják el, amit legalább egy oltás felvétele vagy a covid-fertőzésből történő gyógyulás után kaphatunk meg.

A rendelet –felülírva a korábbi korlátozásokat – emellett megengedi, hogy a meccsek szünetében vagy a mérkőzések előtt zenés előadást, lemezbemutatót tartsanak.

Mint a közlönyszámból kiderül, a külföldi drukkerek meccsjegye afféle igazolványként is érvényes lesz: a jegyet felmutató vendéget védett személyként kell kezelni, aki megszállhat hotelekben, beülhet a vendéglátóhelyek zárt belső tereibe is.

A turistákat előnyt biztosító szabályozás valószínűleg a védettségi igazolványok körüli káosszal magyarázható: államonként eltér, hogy hol milyen igazolványt fogadnak el a beutazóktól, Magyarország pedig csak azon néhány ország ország dokumentumait tartja legitimnek, melykkel eddig kétoldalú megállapodást kötött.

Drukkerek azonban jó eséllyel nem (csak) Bahreinből vagy Mongóliából érkeznek, így az igazolvány- mizérián túl kellett lépni az Eb érdekében.

A döntés több szempontból is problémás, túl azon, hogy egyenlőtlen elvárásokat támaszt a hazai és külföldi szurkolókkal szemben: a PCR-teszt a koronavírus-fertőzés kezdeti stádiumában nem feltétlenül mutatja ki a korokozót, tehát  tünetmentes beteg is beülhet a nézők közé. Ráadásul, itthon is megjelent az indiai vírusmutáns – a mérkőzésre érkező tömegek pedig még nagyobb számban hozhatják magukkal ezt a Covid-típust.

Főként ha igatolt oltás nélkül, egy teszt birtokában érkeznek Magyarországra, írja Koncz Tamás.

Magyar Tudat

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás