Ha még nem láttad

Indokolatlan a koronavírus járvány miatt az élelmiszerkészletek felhalmozása, mert az áru ott lesz a boltokban holnap és holnapután is – mondta az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.

Vámos György hangsúlyozta, hogy Magyarországon még soha ekkora forgalom nem volt az élelmiszerboltokban és a kereskedelmi dolgozók „pokoli munkát végeznek”.
    Ebben a helyzetben a szövetség arra kéri a vásárlókat, hogy türelemmel hálálják meg az erőfeszítésüket, illetve lehetőség szerint egyedül menjenek vásárolni és az üzletekben tartsanak ésszerű távolságot másoktól.
    Mint elmondta: van és lesz is elegendő élelmiszer az üzletekben. Ugyan az antibakteriális kézfertőtlenítő valóban hiánycikk, ám az alapvető élelmiszerekből a kereskedők folyamatosan újratöltik a polcokat.
    Ezt személyes tapasztalatai alapján is meg tudja erősíteni – hangsúlyozta.
    A főtitkár elismerte, hogy a vásárlói rohamok kiszámíthatatlansága és a határzárak nyomán a szállítási fennakadások okoznak átmeneti logisztikai problémákat, ám ezeket belátható időn belül kiküszöbölik a kereskedők.
    A húsáruk árának emelkedésével kapcsolatban azt mondta, hogy a sertéshús a sertéspestis következtében kiürült világpiac miatt már hosszabb ideje megdrágult, ám a csirkemellfilé az egyik piacon valóban „őrült drágának tűnik”.
    Szerinte a megkezdődött vizsgálat feladata annak kiderítése, hogy az ár valóban tisztességtelen-e. Mert ha az érintett kereskedő maga is drágán kapja a terméket, akkor kénytelen drágábban is eladni – mondta Vámos György.

Kép: Vándor Boy

Magyar Tudat Nemzeti Hírportál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás