Hétfő este fél tízkor megkapták az iskolák a járványügyi intézkedési tervet az emberi Erőforrások Minisztériumától – jelentette be a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete Facebook-oldalán.

Elkészült, és megkapták a köznevelési intézmények a következő tanévre vonatkozó járványügyi protokollt – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint a minisztérium az operatív törzzsel, a Belügyminisztériummal és a Nemzeti Népegészségügyi Központtal (NNK) együttműködve állította össze az Oktatási Hivatal segítségével valamennyi óvoda, iskola részére eljuttatott, a 2020/2021-es tanév kezdésére és lebonyolítására vonatkozó részletes intézkedési tervet.

A terv mintegy tizenegy témakörben és hetven pontban határozza meg az óvodák, iskolák teendőit.

A protokoll részletes útmutatást ad a tanévkezdéshez szükséges takarításra és fertőtlenítésre, amelyhez a szükséges fertőtlenítőszereket az Állami Egészségügyi Ellátóközpont minden intézménynek biztosítja – írták.

Ismertették: a protokoll kitér továbbá a kézmosás, a távolságtartás, a maszkviselés iskolán belüli szabályaira, a rendezvények megszervezésére, az étkeztetésre, valamint az egészségügyi szempontból biztonságos környezet kialakítására.

Külön fejezet foglalkozik a kollégiumi elhelyezésre vonatkozó speciális szabályokkal. Ezzel kapcsolatban kiemelték, hogy a külföldről hazatérő kollégiumi tanulók esetében az érintettek tesztelését az állam térítésmentesen biztosítja.

Az intézkedési terv értelmében, ha valamelyik köznevelési intézményt közvetlenül érintő megbetegedés történik, az Emmi és az NNK a területi népegészségügyi hatósággal közösen megvizsgálja, hogy milyen intézkedés szükséges az adott intézményben.

Egyedi, intézményre vonatkozó döntést az operatív törzs hozhat, amelynek egyik formája lehet a tantermen kívüli, digitális munkarend elrendelése. A további népegészségügyi döntéseket a Nemzeti Népegészségügyi Központ és az érintett szervezetek hozzák meg és hajtják végre – tudatták.

A közlemény szerint a protokoll módosításig vagy visszavonásig marad érvényben, bevezetéséről és alkalmazásáról az intézményvezető köteles gondoskodni, a fenntartó feladata pedig a megvalósítást ellenőrizni.

A protokollt a járványügyi helyzet alakulásától függően, a tapasztalatok figyelembevételével lehet módosítani, arról az intézmények részletes tájékoztatást kapnak.

Magyar Tudat

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás