2023.11.30.

1 thought on “Korrupció miatt letartóztatták az EU parlament egyik alelnökét

  1. Néha külföld helyett más hazai dolog fontosabb nekünk, ha már diákjaink
    folyamatosan demonstrálnak mind a tanáraikért, mind a jövőjükért,
    mert az orbáni tv erről is mélyen hallgat, egy főiskolai rektor nyilatkozata … idézet:

    A magyar iskolarendszer és a magyar közoktatás meglátásom szerint egy körülbelül 100-140 éves lemaradásban van saját maga mögött. Körülbelül abban a stációban vagyunk, ahol Eötvös és Trefort az 1860-as és ‘70-es években meghatározta, hogy mire való a magyar oktatás, milyen paraméterek között, iskolaszerkezetben, tanárvízióban, stb. működik. Kísértetiesen ugyanabban vagyunk, közben elkanyarodtunk néha kicsit ide-oda, de most gyakorlatilag az egész struktúra, az egész szellemiség, az egész iskola- és tudásfelfogás ott tart

    igazából a szülők vették először észre, hogy defektes az iskola. Az a már-már hisztérikus magániskolába vivés, ami az utóbbi 5-6 évben indult el, az abszolút arról szól, hogy érzik, hogy itt valami elemi probléma van, hogy alapvetően nem ez az iskola.

    Szerinte az is optimizmusra ad okot, hogy vannak hozzánk hasonló országok, például Lengyelország vagy a balti államok, ahol kőkeményen, következetesen kommunikálva és megvalósítva vittek át reformokat. „A jó hír, hogy meg lehet csinálni, mert ha a szülők konzekvensen azt látják, hogy a pedagógusok és az oktatásirányítás egy ilyen iskolát rak eléjük, mint szolgáltatás, akkor ez az iskola” – mondta a rektor.

    Megj.
    persze sok más is van, egészségügy, mélyszegénység …. lehetne sorolni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás