Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

A Nemzeti alaptantervben megjelent a honvédelmi ismeretek kötelező oktatása, folytatódik és szélesedik a „Katona-suli” program, a civil szakközépiskolákban pedig katonai ismeretek elnevezéssel a tanrend részeként, fakultatív érettségi tantárgyként szerepel – közölte a honvédelmi miniszter pénteken Kőszegen.

Hende Csaba elmondta, hogy a honvédség az önkéntesség elvén működik, ugyanakkor a most induló katonai középiskolába tízszeres, a tisztképzésre pedig hat-nyolcszoros a túljelentkezés.

A középfokú nyelvvizsgával, jeles érettségivel rendelkezők, kiváló fizikai pszichikai adottságú gyerekek között lehet válogatni – ismertette.

Szólt arról is, hogy a honvédelmi ismeretek kötelező oktatásának formáit, a honvédelmi nap megrendezésétől a honvédelmi szakkörök működéséig az oktatási szakembereknek kell kidolgozniuk.

Hende Csaba arról is tájékoztatott, hogy az idei tanévben Debrecenben elkezdődik a képzés az első katonai középiskolában. A bentlakásos, katonai nevelést nyújtó intézményben a hivatásos katonai pályára, tiszti és altiszti pályára készítik fel a fiatalokat.

Átalakították a tiszti rendfokozat alatti – korábban tiszthelyettesi – képzési rendszert is, és felállították az altiszteket képző intézményt Szentendrén.

Patyi András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora arról beszélt, hogy a honvédelem az egész ország védelméről szól, amelyben mindenkinek részt kell vennie. „Rövid idő alatt kikopott a köztudatból, hogy a hazát, az országot védeni kell, és erre készen kell állni – mondta.

A rendezvényen megemlékeztek Ottlik Géza (1912-1990) születésének századik évfordulójáról is. Az író egyik legnépszerűbb regénye, az Iskola a határon Kőszegen játszódik.

Hende Csaba a regényről azt mondta; az Iskola a határon parabola. Az alreál belső életének bemutatása csak eszköz volt arra, hogy a hatalom természetéről, az elnyomásról irodalmi nyelven szóljon. A könyvben leírtak nem feleltek meg a valóságnak; az iskola nem úgy működött.

Ottlik Géza volt osztálytársai felelősségre is vonták az írót, hogy nem mond igazat, mert nem értették meg, hogy az irodalom és a valóság két különböző dolog. Mindazok, akik ide jártak, szeretettel emlékeznek meg a katonai iskoláról – mondta a honvédelmi miniszter.

hirek.msn.mainap.hu/magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás