Azok között, akik eddig megtagadták az oltást, feltehetőleg többen lesznek, akik azt kényszer hatására sem fogják vállalni.

Az állami oktatási-nevelési intézmények dolgozóinak szintén hétfőig kellett tájékoztatást kapniuk arról, ha eddig még nem tették meg, december 15-éig fel kell venniük a védőoltás első adagját.

Ugyanakkor azokat, akik a határidő leteltével sem oltatják be magukat, nem küldik rögtön fizetés nélküli szabadságra, a munkáltatótól még kapnak egy felhívást, hogy 15 napon belül, vagyis december végéig pótolják az elmaradt oltást – mondta a Népszavának a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) elnöke.

Horváth Péter ennek ellenére is aggasztónak tartja a helyzetet, hiszen azok között, akik eddig megtagadták az oltást, feltehetőleg többen lesznek, akik azt kényszer hatására sem fogják vállalni.

– Lesz olyan iskola, óvoda, nem is egy, ahol gyakorlatilag nem tudják majd ellátni a feladatokat, ha néhány pedagógus kiesik a rendszerből. Bár az átoltottság országos átlagban igen magas a pedagógusok körében, régiós szinten nem egyenletes, egyes helyeken mindössze 50-60 százalék körüli – fogalmazott az NPK elnöke, aki úgy látja, az igazgatók kifejezetten aggódnak.

Egy vidéki városi iskolában például – lapunk értesülései szerint – a 70 fős tanári karból 20-an még nem vették fel az oltást, az intézményvezető pedig attól tart, az iskola működését veszélyeztetheti, ha a többségük továbbra sem lesz hajlandó beoltatni magát, írja Juhász Dániel.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint a pedagógusok körében 90 százalékos az átoltottság. A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke, Totyik Tamás úgy véli, 3-5 százalék között lesz azoknak az aránya, akik a kötelezőség ellenére is el fogják utasítani az oltást, ami több ezer tanárt jelent.

Szerinte azok, akik megtagadják az oltást, a kormány járványügyi intézkedéseivel szemben is bizalmatlanok, miután nem volt tiszta és világos kormánykommunikáció, és elmaradtak az egyértelmű adatközlések is az oltások hatékonyságával és biztonságosságával kapcsolatban.

Fotó: Portfólió

Magyar Tudat

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás