
Az első francia erősítés megérkezett Banguiba, s ezzel ténylegesen megkezdődött a francia katonai beavatkozás a Közép-afrikai Köztársaságban – jelentette be pénteken Jean-Yves Le Drian francia védelmi miniszter az RFI közszolgálati rádióban. Laurent Fabius külügyminiszter a France Info hírrádióban jelezte, hogy az afrikai országban a hét végéig megduplázzák, összesen 1200-ra emelik a francia katonák számát.
„A művelet megkezdődött azzal, hogy a francia erők, amelyek eddig a Bangui repülőtéren várakoztak, az éjszaka óta a városban járőröznek” – mondta a védelmi miniszter. Hozzátette, hogy csütörtök este a francia hadseregnek egy újabb egysége, mintegy 150 francia katona érkezett Libreville-ből Banguiba, s a nap folyamán egy helikopterkontingenst is irányítanak a térségbe.
Fotó: Indiatoday
magyartudat.com