Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

Bagó Zoltán fideszes és Mészáros Alajos MKP-s EP-képviselők „Felhívás magyar-szlovák párbeszédre” címmel közmeghallgatást szerveztek a Beneš-dekrétumok történetéről és azok joghatásáról a mai napon az Európai Parlament brüsszeli épületében.

A meghallgatás három meghívott előadója Rezsőházy Rudolf történész-szociológus professzor, Dr. Horváth Attila jogtörténész professzor és Dr. Korom Ágoston európai uniós jogász különböző szempontokból elemezték a dekrétumok, valamint az azokat megerősítő 2007-es szlovák parlamenti határozat kérdéskörét. A résztvevők záró következtetései megegyeztek: a Beneš-dekrétumok múltja és jelene megoldásra váró kérdés, amely egyaránt foglalkoztatja a közvéleményt, az érintetteket és a kutatókat. Rámutattak továbbá, hogy a téma európai szemmel történő megközelítése és megvitatása jelentős mértékben járulhat hozzá a magyar-szlovák kapcsolatok fejlődéséhez, ezáltal pedig a közép-európai kisebbségek helyzetének javulásához.

Bagó Zoltán fideszes EP-képviselő, a rendezvény társszervezője beszédében kiemelte: ”A két ország miniszterelnökei által múlt héten aláírt kölcsönös bizalmon alapuló megállapodások új fejezetet nyitottak a szlovák-magyar viszonyban. A mai napon megtartott nyilvános közmeghallgatáson levont következtetések és ténymegállapítások pedig ezen új korszak alfejezetének tekinthetőek”. A diszkriminatív Benes-dekrétumokat eddig még soha nem sikerült ilyen magas szakmai szinten, nyilvánosan és európai módon bemutatni és elemezni. Előrelépés ez abból a szempontból is, hogy az Európai Parlament további két illetékes szakbizottsága is vizsgálni fogja a kérdést. ”Közös jövőnk a megbékélés, hiszen együttműködésre vagyunk ítélve. Azzal együtt, hogy az idő múlása enyhíti a múlt sérelmeit, hiszem, hogy országaink között ma nincs helye a történelmi amnéziának. Ezért a kérdés rendezésére, mint európai jogász és jogalkotó magam egyetlen lehetőséget látok, nevezetesen a kollektív bűnösség elvét tartalmazó Benes-dekrétumoknak a szlovák jogrendből való törlését” – hívta fel a figyelmet a néppárti politikus.

Mészáros Alajos nyitóbeszédében Gróf Esterházy János felvidéki mártír politikus máig érvényes szavait idézte: „Nyíltan és bátran vallom a tételt, mely szerint nekünk, magyaroknak és szlovákoknak azt kell keresnünk, ami bennünket közelebb hoz, és nem azt, ami bennünket eltávolít”. Mészáros szerint a rendezvény, ahogyan azt annak címe is mutatja, új irányba kívánja elvinni a Beneš-problematikát. ”A deportálások és a jogfosztás erősen él a szlovákiai magyarokban, de mindettől függetlenül is leszögezhető, hogy az uniós jogot sértő joghatásokat meg kell szüntetni. A XXI. században nincs helye a kollektív bűnösség elvének, sem a nemzetiségen alapuló diszkriminációnak, változásokat viszont csak higgadt párbeszéddel és tárgyalásokkal lehet elérni. A meghallgatás egy ilyen párbeszédhez kíván indító momentum lenni” – mutatott rá a Magyar Közösség Pártjának EP-képviselője.

(bumm)

magyartudat.com

One thought on “Közmeghallgatás volt az EP-ben a Beneš-dekrétumokról

  1. Soha nem törlik ki a szlovák jogrendből a Benes-dekrétumot, mert ettől van lelki orgazmusuk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás