Rosszul lett Tóásó Előd a bolíviai Santa Cruz bíróságán, ahol a terrorizmus gyanúja miatt zajló csoportos per egyik vádlottja, ezért a magyar-román állampolgárságú férfit kórházba kellett szállítani – adta hírül a Los Tiempos című bolíviai újság online kiadása pénteken.
Szívpanaszokkal vitték be a csütörtök esti tárgyalásról Tóásó Elődöt a santa cruz-i Foianini klinikára, ahol megkezdték a kivizsgálását. A férfi évek óta szívbeteg, korábban már volt egy szívműtétje is.
A bírósági tárgyalást Tóásó rosszulléte miatt fel kellett függeszteni. Marco Antonio Rodríguez, aki egyike a per öt ügyészének, úgy kommentálta a történteket, hogy csupán a védelem akarja késleltetni az eljárást.
Tóásó Elődöt La Pazban tartják fogva a San Pedro börtönben, onnan szállítják át rendszeresen a tárgyalásokra a több mint ötszáz kilométerre lévő Santa Cruzba. A magyar férfi több mint öt éve van fogságban a dél-amerikai országban.
tóásó-előd2009. április 16-án bolíviai kommandósok a Santa Cruz-i Las Américas szállodában rajtaütöttek egy feltételezett terrorista sejten, amely állítólag Evo Morales elnök meggyilkolására készült és az ország erőszakos kettészakítását készítette elő.
Az akcióban életét vesztette a bolíviai-magyar-horvát állampolgárságú Rózsa Flores Eduardo, az erdélyi magyar Magyarosi Árpád és az ír Michael Dwyer.
A gyilkossághoz magyarországi szocialista szálak kapcsolódhatnak. (itt)
A hatóságok őrizetbe vették a két túlélőt, Tóásó Elődöt és a bolíviai-horvát kettős állampolgár Mario Tadicot, akik az ügy további 37 vádlottjával együtt azóta is vizsgálati fogságban vannak. Perük még mindig folyamatban van.

magyartudat.com

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás