Az Európa Liga-győztes Atlético Madrid hódította el az Európai Szuperkupát, mivel pénteken a monacói mérkőzésen 4-1-re legyőzte a Bajnokok Ligája-címvédő Chelsea-t.
A találkozó hőse a kolumbiai Radamel Falcao volt, aki a 6., a 19. és a 45. percben vette be az angol együttes kapuját, és ezzel ő a monacói Szuperkupa-mérkőzések történetének első játékosa, aki mesterhármast ért el. A negyedik madridi gólt Miranda szerezte a 60. percben, míg a végeredményt Cahill állította be a 74. percben.
Monaco 1998 óta sorozatban 15-ször adott otthont a Szuperkupának, de az európai szövetség (UEFA) korábbi döntése értelmében a jövő évtől már mindig más stadionban tartják a BL- és EL-győztes csapat csatáját. Jövőre Prága lesz a helyszín.
Az Atlético Madrid kiválóan kezdett, Falcao már a 6. percben vezetést szerzett, amely a monacói Szuperkupa-mérkőzések történetében a leggyorsabb volt. A vezetés után is lendületben maradt a spanyol gárda, sorra dolgozta ki a helyzeteket az enerváltan futballozó Chelsea ellen, így alig húsz perc után növelte előnyét. A szigetországi együttes nem tudott újítani, sőt, a szünet előtt újabb gólt kapott, s ezzel tulajdonképpen a madridiak Falcao mesterhármasával el is döntötték a trófea sorsát, ráadásul az eredmény még a Chelsea-re nézve volt hízelgő, hiszen a kolumbiai csatárnak kapufája is volt.
A folytatásban visszaesett a játék színvonala, bár helyzetek így is akadtak. Egy újabb spanyol találatot követően a Chelsea erejéből csak egy becsületgólra futotta. A spanyol klub 2010 után története során másodszor hódította el a trófeát.
Atlético Madrid (spanyol)-Chelsea (angol) 4-1 (3-0)
Monaco, II. Lajos Stadion, v.: Damir Skomina (szlovén)
gólszerző: Falcao (6., 19., 45.), Miranda (60.), illetve Cahill (74.)
sárga lap: Ivanovic (29.)
Atlético Madrid: Courtois – Juanfran, Miranda, Godin, Filipe – Suarez, Gabi – Adrian (Rodriguez, 56.), Koke (Garcia, 81.), Turan – Falcao (Belozoglu, 87.)
Chelsea: Cech – Ivanovic, Cahill, Luiz, Cole (Bertrand, 89.) – Mikel, Lampard – Ramires (Oscar, a szünetben), Hazard, Mata (Sturridge, 82.) – Torres
MTI/erdely.ma/magyartudat.com