Ő olyannyira kommunista, hogy párttársai jóvoltából éveket húz le a Gulágon.
Mint az antik bölcsek és a végvári vitézek – a haláltól se félt.
Százhuszonnégy éve született egy nagyon kommunista, nagyon internacionalista magyar író: Lengyel József.
Ő olyannyira kommunista, hogy párttársai jóvoltából éveket húz le a Gulágon.
A jó kommunisták mind ott kötnek ki.
A rosszak is.
Ez számukra a túlélőtábor, ahol minden kiderül.
Lengyel Józsefet nem rengeti meg hitében, hogy az eszme és annak gyakorlati megvalósítása vészesen egymás látótávolságán kívül tartózkodnak.
A hit ilyen jószág, jegyezzük meg, fenntartásához nem szükségesek gyakorlati bizonyítékok. Ha volnának, a hitre nem volna igény, mert minek. A hit mindent kijelöl, mindent pótol.
1919 decemberében, miután a Tanácskormány fejre áll, Ausztriába emigrál.
A sógorok internálják (Karlstein).
1927-1930 között Berlinben élt. 1930-ban Moszkvába költözik, Moszkva a kor kommunista paradicsoma, oda vágyik minden igazi kommunista.
Újságíró, ami helyből életveszély.
1938 februárjában a CSEKA letartóztatja,
1939 májusában elítélik. 1947 végén szabadul, a Moszkva melletti Alekszandrovban telepedik le.
1949 márciusában Szibériába száműzik.
Sztálin halála után rehabilitálják, l955-ben Hruscsov hazazsuppolja.
A szovjet rehabilitációs technikát képtelenség józan ésszel felfogni. Egyik reggel odabaktat hozzá az őr a nagy szibériai rónán, azt mondja neki, Lengyel, ne menj dolgozni, pasli damoj, ártatlan vagy. Itt a papír.
Ilyenkor a hívő elítélt mit csinált? Elképzelhetetlen.
Lengyel ír először a Gulág világáról, mint szakértő.
Lengyel József, az eszméje meghurcolt nagy harcosa, aki azt mondta: Várom az alkalmat, hogy kijelentsem: nem akarok párttagként meghalni.
Vámos Miklós igen szépen beszél róla (is) a Hogy volt-jában. „Kisapám, tanuljad meg a lengyeli hármas szabályt, magára valamit adó ember nem kér protekciót, nem fogad el alamizsnát, nem nyal segget.” – mondja többek közt az egyik láger-alaptételt, amikor VM szívességet akart volna tőle kérni.
Lengyel József (Marcali, 1896. augusztus 4. – Budapest, 1975. július 14.) író, költő, újságíró.
Díjai
József Attila-díj (1957)
SZOT-díj (1958)
Tanácsköztársasági Emlékérem (1959)
Kossuth-díj (1963)
Szocialista Hazáért érdemrend (1967)
Munka Érdemrend arany fokozata (1966, 1968)
Művei
Ó hit Jeruzsálem (1923)
Sternekund und Reinekund (1923)
Visegrádi utca (1932)
Kulcs (1956)
Prenn Ferenc hányatott élete, avagy minden tovább mutat (1958)
Három hídépítő (1960)
Igéző (1962)
Oldás és kötés (1963)
Keresem Kína közepét (1963)
Elévült tartozás (1964)
Mit bír az ember (1965)
Mérni a mérhetetlent (1966)
Tükrök (1967)
A tudás fája (1968)
Ézsau mondja (1969)
Bécsi portyák (1970)
Trend Richárd vallomásai (1970)
Újra a kezdet (1970)
Igéző (1971)
Szembesítés (1971)
Levelek Arisztophanészhez (1972)
Isten ostora (1972)
Argonidész hajói (1973)
Az őszinteség lépcsőin (1974)
Fegyverhordó Ndoló naplója (1978)
Neve: Bernhard Reisig, avagy Föld és külföld (1979)
Magyar Tudat
