Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

Csehországtól Lengyelország vette át vasárnap a V4-országcsoport vezetését: a csoport elnökeként a visegrádi ország európai uniós fellépésének összehangolása mellett a térség védelmi együttműködésének erősítésére összpontosít.

A visegrádi négyekhez Lengyelországon és Csehországon kívül Magyarország és Szlovákia tartozik.
Az egyéves elnökség kiemelt feladataként Donald Tusk kormányfő a négy ország szorosabb együttműködésének megalapozását nevezte meg a „smart defence” (okos védelem) területén. Véleménye szerint eljött az ideje, hogy a szövetségesek erőforrásainak közös igénybevétele már nemcsak írásos megegyezésként, hanem „gyakorlati, valós védelmi projektként működjön, amely észlelhető módon növeli a védelmi lehetőségeket”.
Varsó a V4-ek uniós fellépéseinek összehangolását az EU-csúcsok előtti rendszeres egyeztetések fenntartásával, szakértői konzultációkkal kívánja elérni. Prioritásként kezeli a 2014 és 2020 közötti időszakra készülő uniós költségvetés tervezetén belül a kohéziós támogatás fenntartásának közös szorgalmazását, illetve a regionális politika egységesítését.
A visegrádi csoportot 1991. február 15-én a magyarországi Visegrádon alakította meg Antall József magyar miniszterelnök, valamint Václav Havel csehszlovák és Lech Walesa lengyel államfő. Csehszlovákia kettéválásával a visegrádi hármasból négyes lett.

MTI

magyartudat.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás