Ha még nem láttad

Letartóztatta az emberölés előkészületével és állam elleni bűncselekménnyel gyanúsított radikális magyar

csoportosulásnak a két vezetőjét a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája, közölte megkeresésünkre a

Fővárosi Törvényszék szóvivője.

Szabó József elmondta, hogy a bíróság szökés, elrejtőzés, és bizonyítás megnehezítésének mellett az előkészületben

maradt cselekmények megakadályozása érdekében rendelte el az őrizetben lévő két férfi letartóztatását.

Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy

az első kihallgatása során egyik gyanúsított sem tett vallomást, a folytatólagos kihallgatás során azonban mind a ketten

érdemi vallomást tettek.

Egyikük mindkét gyanúsítás ellen panasszal élt, a másikuk pedig csak az állam elleni bűncselekmény közlése miatt tett

panaszt.

A panaszt a Központi Nyomozó Főügyészség bírálja el, írja a 24.hu.

– mondta Kovács.

Posta Imréék létrehozták az úgynevezett Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya nevű, az alkotmányos rend erőszakos

megváltoztatására irányuló szervezetet, egyiküket bírói hatalommal ruházták fel, míg a másik gyanúsított feladata a

végrehajtói hatalom megszervezése volt.

Posta Imre1992-ben a Bolyai János Katonai Műszaki Főiskolán vegyvédelmi szakán szerzett vegyvédelmi szakmérnök diplomát. 1996-ban a Magyar Honvédség 93. számú Petőfi Sándor Vegyvédelmi Ezred századparancsnokává nevezik ki. 1998-ban a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen pszichológus diplomát szerez. 1999-től a 93. számú Vitéz Háry László Vegyes Repülőosztály pszichológusa, humán részlegvezető. 1999-2000 között a Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézetének pszichológusa. 2003-ban szimbólumterapeuta tanfolyamon végzett, 2005-ben klinikai szakpszichológusi, 2006-ban pedig munka és szervezet szakpszichológusi képesítést szerzett. 2005-2006 között az ORFK Köztársasági Őrezred laboratóriumvezető pszichológusa. A 2006-os magyarországi eseményekről szóló Rend-Őr-i-Gaz-ság című könyve miatt elbocsátották a Köztársasági Őrezredtől, majd nyugalomba vonult. Azóta a politikai és rendészeti háttérfolyamatok kutatásával és nyilvánosságra hozásával foglalkozik könyvein, előadásain, televíziós szereplésein és blogján keresztül. Fő témái a politikai-rendészeti korrupció és az ország kifosztása idegen (elsősorban izraeli) érdekek szolgálatában. Munkássága miatt többször került összetűzésbe a magyarországi hatóságokkal és az izraeli MOSSAD-dal.

Magyar Tudat

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás