Dr. Gődény György ellen Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd országgyűlési képviselőjének írásbeli kérdése után indult nyomozás.

A politikus arról érdeklődött Polt Péter legfőbb ügyésznél:

hol marad a fellépés a vírustagadókkal, és járvány elleni védekezés ellen kampányolókkal szemben, olvasható itt.

Vírusszkeptikus tartalmak hangadóinál tartott házkutatást a rendőrség – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki online sajtótájékoztatóján.

Gál Kristóf elmondta: a rendőrség folyamatosan figyeli a vírustagadó, vírusszkeptikus cikkeket, közléseket, állításokat, és amennyiben felmerül, hogy a közlés jogszabályba ütközik, eljárást indít, közölte az MTI.

Mint mondta, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda több hete indított eljárást egy ilyen ügyben, és pénteken négy olyan személyhez köthető helyszínen tartottak házkutatást, akik “a vírusszkeptikus tartalmak hangadói”.

A rendőrség az eljárást rémhírterjesztés miatt folytatja, de felmerül a hatósági rendelkezés elleni uszítás büntette is – tette hozzá.

A Gál Kristóf által meg nem nevezett vírusszkeptikus hangadók egyike vélhetően Gődény György, ugyanis Facebook-oldalán a magát Doktor Gődénynek nevező férfi felesége azt közölte:

hajnalban megszálltak bennünket, majd házkutatás és lefoglalás után Gyurit elvitték a magukat +nemzetinek+ mondó nyomozóiroda emberei,

Gődény Melinda a követőktől kért támogatást férjéért:

megfélemlítéssel és lejáratással mi nem vagyunk eltántoríthatók! Az idő bennünket igazol és az erő is velünk van, ezért hozzuk létre azt a nagy és közös erőteret, ami másoknak is példamutató lesz.

Magyar Tudat

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás