Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

A bírálók szerint London a félelem légkörét teremti meg a jövő pénteken kezdődő olimpia biztonságának szavatolásával: Nagy-Britanniában békeidőben még soha nem volt olyan nagy fokú a rendőri és katonai készültség, mint most.


A Temzén már látni a brit haditengerészet legnagyobb hajóját, a lakóházak tetején föld-levegő rakétákat helyeztek készültségbe, a dél-angliai Northoltban található légibázison pedig a II. világháború óta először állnak készenlétben harci repülőgépek. A brit hadsereg még az afganisztáni kontingensének mostani létszámánál is nagyobb, mintegy 13 ezer katonát vet be a játékokon, és ehhez jön még 12 ezer rendőr, akik feladata kizárólag a versenyhelyszínek felügyelete lesz.

Ezenkívül London utcáin, a nevezetességeknél, a különböző ünnepségeken is szavatolni kell a biztonságot. Csak a főváros védelme több mint egymilliárd fontba kerül. Ha mindent ellenőrzés alatt tartasz, akkor vagy a legjobban felkészülve – hangoztatja a brit rendőrség az olimpiai készülődés kezdetétől fogva.

Már hetekkel a megnyitó előtt alkalmuk nyílt bizonyítani felkészültségüket, amikor egy Londonba tartó buszjáraton egy utas terrorveszélyre figyelmeztetett. A riasztást átfogó hatósági akció követte, és bár a terrortámadásra alkalmasnak vélt eszközről később bebizonyosodott, hogy csupán egy füstölgő elektromos cigaretta, a londoni tisztviselők védelmükbe vették nagyszabású akciójukat, mivel a segélyhívás nagyon is hihetőnek tűnt. A hatóság szóvivője magyarázkodás helyett megjegyezte: inkább vonuljanak fel egyszer túlzott erőkkel, mint egyszer a kelleténél kisebbel.

Szintén a biztonsági erők éberségéről tanúskodik, hogy a játékok közeledtével több terroristagyanús egyént vettek őrizetbe. A terrorveszély ráadásul korántsem minden, a várható bűncselekmények listája meglehetősen hosszú – a jegyhamisításoktól az illegális prostitúción, lopáson keresztül a verekedésekig mindenre fel kell készülni. Egyedül az olimpiai játékokra szóló belépők hamisítása miatt 186 őrizetbe vétel volt már.


A londoni rendőrségnek már csak azért is bizonyítania kell rátermettségét, mert a tavaly nyári, napokon át tartó utcai zavargások után többször is a szemére vetették, hogy alkalmatlan az olimpiai játékok felügyeletére. Még Washington is aggodalmának adott hangot a brit rendőrök kompetenciájával kapcsolatban. Ezért – a The Guardian értesülése szerint – azt is fontolóra vette, hogy sportolói és a világversenyre utazó tisztségviselői védelmének biztosítására ezer saját biztonsági embert és FBI-alkalmazottat küld a brit fővárosba. A Scotland Yard egyik szóvivője a kétségek eloszlatása érdekében nemrég úgy nyilatkozott: London „felügyelete a legjobb lesz”.

Eközben azonban a túlzott óvatosság bírálói is megszólaltak. A Stop The War (Állítsátok meg a háborút) nevű szervezet például arra hívta fel a figyelmet, hogy Londont és az olimpiai játékokat már inkább a félelem, semmint a biztonságosság miatti nyugalom lengi körül. A rendőrök azonban azzal érvelnek, hogy a látogatóknak minél többet kell belőlük látni ahhoz, hogy tényleg biztonságban érezzék magukat.


A brit védelmi minisztérium is igyekszik lecsillapítani a túlzott elővigyázatosság miatt elégedetlenkedőket. Amint azt a szaktárca közölte, a katonai biztonsági intézkedésekkel az olimpiai játékokra vonatkozó, évtizedek óta fennálló normákhoz igazodnak. „Felkészültnek kell lennünk, és biztosítanunk kell az olimpiát, hogy azt mindenki élvezhesse” – hangsúlyozta a Philip Hammond brit védelmi miniszter, hozzátéve, hogy az összes kockázatot minimalizálniuk kell. Ebből a megfontolásból nem adtak beutazási engedélyt a Bassár el-Aszad szíriai elnökkel barátságban lévő Muvaffak Jourmaa tábornoknak, a szíriai nemzeti olimpiai bizottság elnökének.

erdely.ma/magyartudat.hu

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás