2024.04.18.

6 thoughts on “Ma 6 éve lépett Csaba királyfi Csillagösvényére Csurka István

  1. Halottról vagy jót, vagy semmit ?
    A Magyar Népköztársaság Belügyminisztériumának
    Állam Biztonsági Osztályán a belső elhárításon dolgozott, az elhíresült 3/3 -ason.
    A rendszerváltás után beépült az MDF -be (mint oly sokan) és annak sikeres szétverése után további
    bomlasztó tevékenységet végzett. Fedő állása író volt.
    —–

    1. Valótlan és félrevezető, hamis az állítása! Ö soha nem dolgozott a 3/3 -n, legfeljebb be akarták szervezni. Az MDF-t nem verte széjjel, mert magától is elindult a lejtőn: Jó, ha tudja az óriási ellenszélben épített egy radikális-erős pártot, amit MIÉP- k neveztek!

  2. Sok orráig sem látó ma sem érti meg a zseniális gondolkodó, kiváló tollú, előre és jól látó Csurka Istvánt. Nyugodjék békében, s meg is teheti, mert föntről láthatja, amit mondott, írt igaz lett.

  3. Amit nem látunk, azt nem hisszük el, ilyen pl a járvány is,
    és „miskolci” bejegyzése, ami bizony igaz szóról szóra.
    Ilyen volt még Berkesi András (író), vagy akár napjaink Raffay Ernője.

    Nagyon akarunk bálványokat teremteni, de nincs.
    Már István király is megölte a bizánci keresztény Koppányt a hatalomért.
    A „Lehel Kürtje” nem igaz, mert az nem akkor és nem ott tört el.
    Dobó István egy remek, hős várkapitány volt, de egyben
    gazdasági bűnöző is, akinek a harcok miatt megszakították
    a bűnvádi eljárását, majd jóval később nem adta ki
    a török foglyát cserébe Bornemisszáért, mert az neki „nem üzlet”.
    Így Bornemissza Gergelyt a török elvitte a Héttoronyba (Jedikula-Konst.-Iszt.),
    ahol később megölték, hiába próbálta az asszony kimenteni.
    A báb-kormány Horthy Miklós a sírba vitte Magyarországot,
    a „Trianon-mániája” miatt, nemhogy visszarendeződés nem lett,
    hanem 2.5 millió magyar áldozat után lógott meg innen, megúszva
    a kötelet Sztálinnak köszönhetően.
    Kádár János csinált egy „mese-országot” 32 évig az oroszok beleegyezésével,
    de ehhez először meg kellett torolnia az 56′ -os felkelést,
    és így tovább …..

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás