Tavalyelőtt a Gánt közelében található Kápolnapusztán állítottak egy emléktáblát arra emlékezve, hogy 1945. március 16-án a 2. ukrán front felderítő zászlóalja a település felnőtt férfi lakosságát kivégezte.
Az emléktáblán egyrészt idősebb Právetz Antal egykori csákberényi erdész és több szemtanú visszaemlékezéséből összeállított történet olvasható, valamint látható rajta a falu korabeli képe, amelyre a házak mellé felírták az ott élők és az áldozatul esettek neveit.
A 70 évvel ezelőtt történt tragédiára 1993-ig semmi nem emlékeztetett, akkor a temetőben keresztet állítottak.
Az emléktáblán található szöveg szerint a Gánttól négy kilométerre található, akkor Kápolnának hívott településen húsz, zömmel sváb család élt.
1944 őszétől az erdőben orosz felderítők jelentek meg, akik a Vértes alatt húzódó síkságon a német és magyar hadműveleteket távcsővel figyelték. Búvóhelyként elfoglaltak egy vadászházat és elhajtottak egy borjút.
Az állat gazdája a nyomokat követve rátalált a rejtekhelyre, ahonnan négy férfi és egy rádiós nő elmenekült, de a szovjet parancsnokot elfogták és a németekhez szállították kihallgatásra.
A férfinak innen sikerült megszöknie és átjutott a Csákvártól nyugatra húzódó frontvonalon a szovjet alakulatokhoz.
Később az ő utasítására keresték a feltételezett árulókat és idősebb Právetz Antalt, aki a csendőröket elvezette a búvóhelyre.
A településen megjelent a 2. ukrán font felderítő zászlóalja és a visszaemlékezők szerint minden 15 év feletti férfit agyonlőttek.
A háború után a falu teljesen elnéptelenedett, az 50-es években az ott maradt 4-5 család Gántra vagy a szomszédos községekbe költözött.
A településnek végül már csak egy lakója maradt, aki 1980-ban meghalt.
magyartudat.com
Megrázó dokumentumfilm Kápolnapuszta tragédiájáról:
https://vimeo.com/117035984