Magyar-orosz űrkutatási projekt: Megkezdődik a magyar űrhajós kiválasztása

Magyar-orosz űrkutatási projektek elindításáról, valamint a Nemzetközi Űrállomásra 2024-2025-ben felküldendő magyar űrhajós kiválasztásának megkezdéséről állapodott meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Moszkvában Dmitij Rogozinnal, a Roszkoszmosz orosz állami űrkutatási vállalat igazgatójával.

    “Az Oroszországban jelenleg folytatott űrprojektek közül azok, amelyekben eddig is volt magyar hozzáadott technológiai érték, hivatalosan is magyar-orosz űrkutatási projektekként folytatódnak” – nyilatkozott az MTI-nek a tárcavezető.
    “A magyar-orosz űrkutatási, űrtechnológiai együttműködés egyik legfontosabb céljaként immáron közösen tűztük ki azt, hogy 2024-2025-re egy magyar kutatóűrhajós kezdhessen el dolgozni a Nemzetközi Űrállomáson. Az ehhez szükséges kiválasztási és kiképzési munkálatokat haladéktalanul megkezdjük” – tette hozzá.
    Közölte, hogy jelenleg három olyan űrkutatási projekt zajlik Oroszországban, amelyben már eddig is volt magyar technológiai hozzáadott érték. Ezek alapvetően mikroműhold-flottákat, valamint a Nemzetközi Űrállomás (ISS) megújított eszközállományát hivatottak előállítani.
    “Most ezeket a projekteket hivatalosan is közös űrkutatási-űrtechnológiai fejlesztési projektekké tesszük, abban megemeljük a magyar részvételnek mind a mennyiségét, mind a hozzáadott értékét. Ez a magyar űripar számára egy fantasztikus új lehetőséget jelent” – hangoztatta.
    “A magyar űripar egyelőre sci-fi kategóriának hangozhat, mert keveset beszélünk róla, ugyanakkor az a helyzet, hogy a magyar űripari vállalatok és a magyar egyetemek űriparral és űrtechnológiával foglalkozó kutatócsoportjai messze földön híresek, az egész világon elismerik a teljesítményüket. Nem véletlen, hogy a jelenleg zajló orosz űrkutatási projektekben is, kevéssé ismert módon, a magyar hozzáadott érték már rendkívül magas” – mondta.
    Elmondta, hogy az új magyar kutatóűrhajós ISS-re való felküldése 2024-2025-ben lehet reális. A cél az, hogy a magyar fejlesztéssel és hozzáadott értékkel kidolgozott űripari eszközöket már a magyar kutatóűrhajós vigye fel az űrállomásra, és ott 3-6 hónapon keresztül kutatómunkát tudjon végezni velük.
    “Az anyagi vonatkozásokban is előreléptünk abban a tekintetben, hogy ezeknek a közös kutatásoknak, valamint a magyar kutató űrhajósnak a Nemzetközi Űrállomásra történő felküldésének költségeit nem készpénzben kell teljes egészében kifizetni, hanem a magyar hozzáadott szellemi értéket, a magyar kutatási eredményeket is az orosz fél beszámítja a magyar fél pénzügyi szerepvállalásába” – jelentette ki Szijjártó Péter.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás