Ha még nem láttad

A hejőcsabai cementgyár tulajdonosa, a HCM 1890 Kft. (a Magyar Cement Kft. jogutódja) újraindítja a gyárat, az ehhez szükséges hatósági engedélyek mielőbbi megszerzése érdekében szeretné elérni azt, hogy a kormány nyilvánítsa kiemeltté az indításhoz szükséges 9 milliárd forintos beruházást – mondta Kálmán János ügyvezető, sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
A hatósági ügyintézés szempontjából kiemelt státusz előnye az, hogy a kormány által kijelölt hatóságok gyorsan döntenek, és az elsőfokú határozatok végrehajthatók. Így a HCM 1890 Kft.-vel perben álló Osteuropaische Zementbeteilgungs AG (OZAG – a Holcim jogutódja) nem tudja a bíróságon megakadályozni az újraindítást – mondta az ügyvezető.
Hozzátette: a határozatok megtámadhatók bíróság előtt, de a munkát ez nem hátráltatja.
A Magyar Cement Kft. 1994. augusztusában vásárolta meg az ÁVÜ-től a cementgyárat, úgy hogy kisebbségi tulajdona volt benne a Holcimnek. Miután a svájci holding meg akarta szerezni a teljes tulajdont, a magyar cég viszont nem akarta eladni, perek sokasága kezdődött. Magyarországon több mint 70, továbbá ennél kevesebb eljárás indult Svájcban és Ausztriában.
Kálmán János elmondta: legutóbb a Kúria kimondta, hogy a gépek és a gyár alatt lévő föld úgynevezett dolog-egységet alkotnak, így a tulajdon a HCM 1890 Kft.-é. A további perek már az elszámolásról szólnak, és több 10 milliárd forintot tesznek ki.
A HCM a bírósági döntés után birtokba vette a gyárat, aminek jogszerűségét egy újabb bírósági döntés megerősítette.
Az OZAG csütörtökön közleményben reagált a cementgyár újraindítási tervére. Az MTI-hez eljuttatott írás kiemeli, hogy a gyár értékének 70-80 százalékát teszik ki az OZAG eszközei. A cég viszont nem adta a hozzájárulását ahhoz, hogy a HCM ezeket használja.
Az OZAG továbbra is peren kívüli megegyezést sürget, hozzátéve, hogy ehhez a másik fél kompromisszumkészségére van szükség. Ehhez kapcsolódva mondta Kálmán János, hogy 220 millió eurót ajánlott a Holcim jogutódja, amit ők visszautasítottak.
Az OZAG közleményében szereplő másik érv az, hogy a hejőcsabai cementgyár újraindítására nincs szükség: a piacon nem helyezhető el a terméke.
Zám Csaba, a HCM kereskedelmi igazgatója azonban más véleményen volt. A magyar piac – elvileg – 5 millió tonna cementet tud felvenni évente. A gyárak – a Heidelberg holding váci és beremendi, a Lafarge-Holcim királyegyházai, illetve a HCM hejőcsabai – éves kapacitása 4,8 millió tonna.
A válság óta a kereslet 2,5 millió tonnára esett vissza a magyar piacon, így kihasználatlanok a magyar gyárak, ennek ellenére a multinacionális tulajdonosok – két szlovák és egy román gyárból – 900 ezer tonna cementet hoznak be évente. A HCM ennek az importnak a kiváltására készül, illetve a monopol árakat letörve, 39 százalékos piaci részesedést akar elérni – fejtette ki a kereskedelmi igazgató.
Kálmán János úgy vélte, a multik a régióban monopolhelyzetre tettek szert a cementgyártásban, ami az árak emelkedésével járt.

magyartudat.com

One thought on “Magyar tulajdonossal újraindul a hejőcsabai cementgyártás

  1. A rádióban már 12 milliárd forintról volt szó, az indítás kezdetétől. Miután az idegenek szétlopták az összes berendezést egy saját kemencéjük a területen maradt, emiatt bármikor látogatást tehetnek. Remélem a körmükre néznek!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás