Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) kedden elutasította a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) kérését, így érvényben marad a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) zártkapus büntetése, amely alapján a magyar válogatottnak jövő pénteki világbajnoki selejtezőmérkőzésén nézők nélkül kell fogadnia a román csapatot a Puskás Ferenc Stadionban.

    Az MLSZ honlapján arról tájékoztatott, hogy „további jogi lehetőség hiányában” tudomásul veszi a CAS döntését, amely helybenhagyta a FIFA által hozott súlyos szankciókat.
    A nemzetközi szövetség fegyelmi bizottsága januárban a tavaly augusztusi Magyarország-Izrael barátságos mérkőzésen történt sorozatos szabálysértések miatt büntetett. A hazai szurkolók egy csoportja ugyanis antiszemita rigmusokat kiabált és sértő jelképeket mutatott fel a találkozón. Az MLSZ-re a zártkapus meccs mellett 40 ezer svájci frankos bírságot is kiszabott a fegyelmi testület.
    Az MLSZ a CAS döntésével kapcsolatban azt emelte ki, hogy a bíróság kedden „egyértelművé tette, hogy a rasszista, gyűlöletkeltő, a futball szellemiségétől teljességgel idegen megnyilvánulásoknak súlyos következményei lehetnek”. Az MLSZ emellett hangsúlyozta, hogy a FIFA a korábbi döntésekor és a CAS a mostani ítéletében is jelezte, hogy a magyar szövetség nem követett el mulasztást az Izrael elleni mérkőzés biztonsági előkészítése és szervezése kapcsán, „a normasértéseket egy kisebbségben lévő szűk csoport követte el, a büntetés azonban a teljes magyar futballtársadalmat sújtja”.
    A FIFA végrehajtó bizottságának döntését a szövetség fellebbviteli bizottsága február 5-én megerősítette, ezért fordult az MLSZ a CAS-hoz, melyhez február 25-én nyújtotta be keresetét, majd múlt héten kérte azt, hogy az eljárás lefolytatásáig függessze fel a FIFA-ítélet hatályba lépését. A Sportdöntőbíróság most ez utóbbi kérést utasította el kedden.
    A selejtezőcsoportban egyaránt 9 ponttal álló csapatok mérkőzésére így néző nem mehet be, ám az MLSZ – korábbi ígéretének megfelelően – az Ötvenhatosok terén felállít majd egy óriáskivetítőt, ahova minden szurkolót vár.

MTI/magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás