2021.04.18.

3 thoughts on “Magyarország nem ennek az Európának a része

  1. Mi ebben a demokratikus?Egy erkölcstelen kisebbség, erőszakol meg egy olyan többséget,aki elítéli és nem akarja az életellenes erkölcstelen
    életformát törvényesen magáévá tenni!

    1. Alapvetés: Magyarországnak nem kell “megfelelni” Európának, mert Európa mi magunk vagyunk, Magyarország. A másik: nem érthető és nem megfejthető a másság tüntetése, hiszen az Alaptörvény nem vont meg tőlük egyetlen jogot sem, amivel mi többiek rendelkezünk. Van olyan jog, amivel nem képesek élni, erről kár szólni: ez pedig a család joga. Nem tudnak gyermeket nemzeni egymással, tehát családot nem képesek alkotni. Még egy fontos gondolat: a másság csak eszköz számukra, hogy egyben politikai, vallási, társadalmi kérdésekről nyilvánosság előtt kikiabálják a véleményüket.Így került sor Jézus gyalázására, a magyar történelem igénybejelentő plakátjára. Az egész egy magamutogató, ízléstelen, a társadalom toleranciáját kihasználó ocsmányság volt. Legfeltűnőbb az a gátlástalanság, hogy kiskorúakat vittek magukkal. Ennek romboló erejét nem kell bemutatni, mindenki érti. Kell egy törvény, ami határt szab a gusztustalanságnak.Ha a mutogatós bácsi büntethető, akkor csak erre a körre kell adaptálni a törvényt. Boris-Gál Gábor

  2. Magyar tudat? Inkább ferdítő, hülyeségeket elhintő, terjesztő! Címerállata a hortobágyi szürke marha lehetne! Az is “nagy formátumú MÚ, mint gengszterváltó miniszterelnök!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás