Magyarországon 21 millió eurót mosott tisztára a camorra nápolyi bűnszervezet

Együttműködik az olasz igazságszolgáltatással Antonio Iovine, a camorra nápolyi bűnszervezet egykori pénztárnoka, aki Magyarországon tisztára mosott 21 millió eurót – írta Roberto Saviano a La Repubblica csütörtöki számában.
Roberto Saviano, a camorrával foglalkozó olasz író hozta nyilvánosságra, hogy Antonio Iovine elkezdett beszélni.

Antonio Iovine
Antonio Iovine

A ma ötven éves Iovine – Saviano megfogalmazása szerint – a nápolyi szervezett bűnözés egykori “pénzügyminisztere” volt, aki a camorra összes titkát ismeri. 2011-től több mint huszonegy éves börtönbüntetését tölti magánzárkában. Iovine elhatározása, hogy együttműködik a hatóságokkal és feltárja a camorra világát, a Casalesi-klán vezette bűnszervezet végét jelenti – írta Saviano.   Az író hangsúlyozta, Iovine felfedheti, hol rejlik a camorra vagyona.
Az ‘O Ninno (Gyerekarcú) maffianéven ismert Iovine keze alatt indult el a camorra üzleti tevékenysége: a kábítószer-kereskedelemből, zsarolásból és uzsorából, valamint a csalással szerzett közbeszerzésekből nyert euró milliókat Iovine az építő- és vendéglátóiparba fektette, és import-exportba.
Az első lépés az volt, hogy a camorra megszerezte a római politikai és gazdasági elit által látogatott Gilda nevű diszkót, majd ezen keresztül behatolt az olasz főváros építőiparába, szórakoztatópiacára és a politikába.  A következő állomás a Lazio római labdarúgócsapat megszerzése lett volna. Ehhez Saviano információi szerint a camorra azt a 21 millió “tisztára mosott” eurót (több mint hat milliárd forintot) használta volna fel, amely Magyarországról juttatott vissza Olaszországba.
Arról az összegről van szó, amelynek útját az olasz hatóságok 2008-ban követték Nápolyból Svájcba, majd innen Magyarországra. A camorra milliói a Casalesi-klánhoz közel álló Giorgio Chinaglia, a Lazio volt játékosa nevén érkeztek vissza Magyarországról Olaszországba. A 2008-ban pénzmosásért letartóztatott és 2012-ben elhunyt Chinaglia 700 ezer eurót kapott volna a camorrától a tranzakcióban való részvételért. A Lazio csapatának megvásárlása végül a hatóságok fellépése miatt kudarcot vallott.

magyartudat.com

1 thought on “Magyarországon 21 millió eurót mosott tisztára a camorra nápolyi bűnszervezet

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás