A magyar történelemben gyakran találkozunk neves történelmi személyekkel, sportolókkal, feltalálókkal, tudósokkal, szabadságharcosokkal, akik sokak szerint származásuk révén nem voltak magyarok.

Emiatt a kishitűek sokan bírálják a magyarságot, azt sugallva, hogy minek büszkélkedni olyan személyekkel, akik származásuk révén nem is tartoztak a nemzethez?

Pedig mi más lehetne nagyobb büszkeség egy nemzet számára, mint amikor olyan személy büszke nemzeti voltára, aki származása révén nem, vagy csak kis mértékben tartozik az adott nemzethez, mentalitását tekintve azonban annál büszkébb a szóban forgó nemzetre és büszke hazafinak mondja magát?

Az ilyen neves történelmi személyekből szedtünk össze egy csokorral. Kezdhetnénk a sort az örmény származású Pongrácz Gergellyel, vagy Petőfi Sándorral, kinek édesapja Petrovics István, felvidéki szlovák családból származott.

Folytathatnánk József Attilával, akit akadnak, akik románnak mondanak, ő azonban a következőt írja:

„Anyám kún volt, az apám félig székely,
                félig román, vagy tán egészen az.
                Anyám szájából édes volt az étel,
                apám szájából szép volt az igaz….”

Utyeszenics Martinuzzi György, ismertebb nevén Fráter György horvát kisnemesi családból származik. Sajó Sándor, aki sváb származása dacára (Heringerként született) magyarosította a nevét és ezt írta:                       „magyarnak lenni büszke gyönyörűség.”

Folytathatnánk a sort Herczegh (Herczog) Ferenccel, Reményik Sándorral, Lükő Gáborral, Zadravecz Istvánnal. Vagy ott van a germán származású Tormay Cécile. Isten áldja emlékét a szabadságharc magyar honvéd altábornagyának Bem Józsefnek (Bem apónak)! Eredeti nevén Józef Zachariasz Bem.

A legnagyobb magyar festő, Munkácsy Mihály zsidó emberként látta meg a napvilágot és a Lieb családnevet csak később változtatta Munkácsyra.

A nemzet méltán legnagyobb futballistája Puskás (Purczeld) Ferenc apai ágon sváb származású.

Kossuth Lajos szlovák felmenőkkel, Kodály Zoltán flamand, német, morva, cseh és lengyel ősökkel büszkélkedhet. A sorból nem maradhat ki Semmelweis Ignác, Erkel Ferenc, aki születésekor Ziegler volt. Liszt Ferencen hovatartozásáról bár vitatkoznak a németek és a magyarok, magyarnak vallotta magát, noha egyes állítások szerint nem beszélt hibátlanul magyarul.

Az aradi vértanúk kérdése

Sokan hivatkoznak arra, hogy az aradi vértanúk közül nem sok volt igazán magyar. Gondoljunk csak Damjanich Jánosra, akiben bár alig volt magyar vér, kardján mégis a Magyarok Nagyasszonyának (Patrona Hungariae) a képe volt, a következő felirattal: „Mária, Isten Anyja, Magyarország Patrónája, oltalmad alá menekülök.”.

Utolsó előttiként került rá sor a kötél általi halálra szánt kilenc vértanú közt, legendássá vált végső szavai

„Azt gondoltam én leszek az utolsó, mert a csatában mindig az első voltam. Szegény Emíliám! Éljen a haza!”

Felesége, Csernovics Emília semmiben sem marad el férjétől. Férje halála után továbbra is lelkiismeretesen dolgozott a nemzet ügyéért. Gyűjtést indított a rabok segélyezésére, emiatt hadbíróság elé állították. Ő viszont nem hagyta magát megfélemlíteni. Árvaházat alapított honvéd árvák részére. 1861-ben megalapította a Magyar Gazasszonyok Egyesületét, melyben segítőtársa volt Batthyány özvegye.

Drupp Bálint csurogi plébános, aki mindig az igazságosság és a béke harcos védője volt, mégis kivégezték a szerbek, pedig a szerbek mellett is kiállt a magyarokkal szemben. Ezt írja egyszer: „Német őseink nem bírtak megélni őshazájukban, ezért jöttek Magyarországba és itt a legjobb földeket kapták, nem csak megéltek, hanem meggazdagodtak, minden hivatal nyitva állott előttük, példa Wekerle Sándor, aki sváb létére többször volt Magyarország miniszterelnöke.”

Sajó Sándor így vallja meg magyarságát: „Magyar vagyok, a fajomat imádom, És nem leszek más, – inkább meghalok! Uram, tudd meg, hogy nem akarok élni, Csak magyar földön és csak magyarul;”

Magyarnak lenni nem állapot, magyarnak lenni magatartás!” – írta Márai Sándor. Kodály Zoltán pedig ezt mondja:

„A magyarságot ma senkinek sem teszik készen a bölcsőbe. Mindenkinek meg kell dolgozni érte.  A magyarság nem kalapdísz, hanem a szíve mélyében viseli a magyar, mint tenger csigája a gyöngyét. A magyarságunk érzése mélyen bent ég bennünk, hogy szinte magunk sem tudunk róla, mint a tűzhányó hegyek, amelyek hideg kőhegyek, de egyszer megmordulnak.”

Wedgeling Boyham: A választott nép című könyvben a következő gondolatokat találjuk a magyarsággal kapcsolatban:

„…az bizonyos, hogy ma már mi vagyunk Európában a legtárgyilagosabb, a legalkotmányosabb, a legmegértőbb, a leglovagiasabb nép. (…) Nekünk szükségünk van arra, hogy megtanuljunk a másik emberre nézve élni. Nekünk nem elég kritika nélkül lépnünk egységre, ki kell veszekednünk és egymáshoz képest megteremtenünk az egységet. Ez a magyar „széthúzás” Isten szerint való értelme. . . Az, hogy „magyar”, nem faj, nem vér, hanem lélek dolga. Nem a vér alakította ki a magyar lelket s hozta létre így a magyar fajt, hanem ellenkezőleg, a magyar lélek hatott a vérre, s most és minden időben ​az a magyar faj, amit a magyar lélek áthatott. Mindenki olyan mértékben magyar, amekkora mértékben magyar lélek ereje él és hat rajta keresztül.”

Az itt felsorolt példákból tehát láthatjuk, hogy nem az a lényeg, hogy az ember kinek született, hanem, hogy kivé vált életében és hogy ő maga kinek érzi magát.

Miért ne fogadnánk el magyarnak hát azokat a történelmi nagyjainkat, akik bár nem, vagy nem teljes mértékben magyarként születtek, mégis büszkén vallották magyarnak magukat, írtak, festettek, alkottak magyar nyelven, vagy éppen mártírként, szabadságharcosként haltak, feláldozva önmagukat a nemzet és a szabadság oltárán?

Ki más lenne alkalmasabb a magyar minőség, a magyar szellem megtestesítésére, mint ezek az emberek?

Azoknak pedig, akik arra hivatkoznak, hogy történelmi nagyjaink közül sokan vér szerint talán nem is voltak magyarok, azt üzenhetnénk, hogy mégis hatottak, alkottak és gyarapítottak, sőt sok esetben életüket áldozták a nemzet ügyéért és éppen ez a gyönyörű az egészben. Talán vér szerint nem voltak magyarok, ellenben azok voltak minőségben, szellemben, lélekben és öntudatban.

Ezeket az időket kéne visszahozni, hogy a magyar szó ne csak egy nemzetet és nyelvet, hanem minőséget jelentsen! Nagyot tenni és erősnek lenni a szenvedésben, ez a magyarság.

Végh Tamás

Források:

  • Wedgeling Boyham: A választott nép
  • Wikipédia

Magyar Tudat

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás