Ha még nem láttad

Senki nem követelheti Magyarország megváltozását, s Magyarországnak sincs joga ahhoz, hogy véleményezze más országok ilyen kísérleteit. – jelentette ki a miniszterelnök a nagyköveti értekezleten.  Elsődleges magyarságunk, függetlenségünk, a világhoz való kapcsolódásunk, a magyar emberi erőforrások megőrzése.

„A miniszterelnök hosszan fejtegette azt is, szerinte hamarosan arról a kérdésről kezdődik vita, hogy egy országnak van-e joga kinyilvánítani: nem akarja külső beavatkozás hatására nagy arányban megváltoztatni kulturális, etnikai összetételét. Magyarországnak ebben a vitában azt az álláspontot kell majd képviselnie, hogy senki nem követelheti az ország megváltozását – jelentette ki, hozzátéve: Magyarországnak sincs joga ahhoz, hogy véleményezze más országok ilyen kísérleteit.”, írja a miniszterelnöki oldal.

Magyarságunk megőrzése

Tény, hogy magyarságunk megőrzése, az, hogy gyerekeink is, unokáink is magyarul beszéljenek és gondolkodjanak, közös érdek, a szegényé is, a gazdagé is.  A világhoz való kapcsolódásunk, az, hogy képesek legyünk más kultúráktól tanulni, és más kultúráknak, adni, nos, ez is nemzeti érdek. A magyar emberi erőforrások megőrzése és gyarapítása, az, hogy minél több kiművelt és egészséges emberfővel rendelkezzünk, alapvető nemzeti érdekünk. Még akkor is, ha a hivatalos politika mindent megtesz azért, hogy ne ez legyen. A függetlenség, az, hogy ne legyünk mások szolgái, és de ezzel együtt mi se kényszerítsünk másokat szolgasorba, legfontosabb nemzeti érdekünk.

Thürmer Gyula

magyartudat.com

5 thoughts on “Magyarságunk megőrzése

  1. Magyarságunk megőrzéséért szállt itt síkra úgy Orbán, mint Thürmer úr. Szép, dicsérendő állásfoglalás. Azt azonban nemcsak a Munkáspárt elnöke, hanem én is mondom,hogy ez inkább szép szlogen, mint következetes törekvés tárgya. S ezt Thürmer úrnak is címzem. Úgy látszik ugyanis, hogy ő is néha elfelejteni látszik, hogy a magyarság megőrzése főleg nyelvi kultúránk megőrzését jelenti, ugyanakkor azonban nyelvünket éppen az angol nyelv térhódítása, magyar szavaink és mondatszerkesztésünk angollal való helyettesítése veszélyezteti, ami ellen fel kellene lépnünk. Ennek a fő eszköze az lenne, hogy a nemzetközi kommunikációban és az iskolai nyelvoktatásban ne az imperializmus világnyelvét ültessük trónra, hanem egy „semleges”, ráadásul épp ilyen célra szerkesztett nyelvet, pld. az eszperantót. Thürmer úr forradalmár, de e téren alaposa visszafogja forradalmiságát, sőt szélsőségesen konzervatív. Kár!

  2. Nem ártana fegyvertartást is megfontolni alanyi jogon. Ha jön a hideg, gátlástalanék ki fogják házaikból rugdalni a védekezésre képtelen magyar állampolgárokat! Ha megmaradunk utána nyelvészkedjünk! Karcagon a Máv aluljáróban is, Fegyvernek-Örményesen is vannak már, folyik az ország fegyvertelen megszállása!

  3. Ez egyszerűen elképesztő ! Nem igaz , hogy az európai országok nem látják be , hogy ezt a csőcseléket nem szabad egyik országba sem beengedni ! Az ők hitvallásuk , kultúrájuk olyan primitív szinten van , hogy arra nincsenek szavak ! A nőket semmibe veszik ! Nem dolgoznak ! Hazájukban sem lehettek tisztábbak mint amit maguk után hagytak bár merre mentek – voltak ! Elégedetlenkednek !!! Követelőznek !!! Akarnak !!!
    Az ételt és minden adományt a kukákba dobtak !!! A MAGYAR HAJLÉKTALANOK – A SOK SZEGÉNY EMBER SEMMIT NEM KAP !!!
    Ingyenes orvosi ellátás , ha egyáltalán abba is beleegyeznek !!!
    Nem lehet tudni , hogy milyen fertőző betegségeket hoznak , visznek egyik országból a másikba !!!!
    TŐLÜK IS ELVÁRJÁK AZ ORVOSAINK A HÁLAPÉNZT ????
    HA A MAGYAR NEM AD NEM FOGLALKOZNAK VELE !!!!
    Háborúból menekült csőcselék ??? … Nem … Ez nem azt takarja …
    Látni nőket és gyermekeket … DE MEGLETT ERŐS FÉRFIAK ZÖMÉT LEHET LÁTNI … !!!!
    Ezeknek ingyen kellene minden de dolgozni nem akarnak !!!!

    Most az egyszer lennének egy véleményen az európai ország vezetői !!!!
    VISSZATOLONCOLNI ŐKET ODA AHONNAN JÖTTEK !!!
    FOGADJÁK BE ŐKET AZOK KIK PÉNZEL TÁMOGATJÁK EZT A TÖRVÉNYEKET NEM ISMERŐ – BE NEM TARTÓ FANATIKUS SENKIKET !!!!
    Háború van az országban ??? Akkor maradjanak ott és vívják ki a szabadságukat !!!!
    NE MÁS ORSZÁGOKAT AKARJANAK ELSÖPÖRNI , MEGSZÁLLNI , ELTIPORNI !!!

    Bízom abban , hogy a kormány és Orbán Viktor miniszterelnök most nem hátrál meg és bár milyen törvénnyel de megálljt parancsol ennek a csőcseléknek !!!!
    Ha meghallom a Szózatot – a himnuszunkat – P . Mobil Őshaza című albumának dalait – István a király rockoperát kiráz a hideg !!!
    S hogy miért ??? Mert MAGYAR vagyok !!!
    A Keleti pályaudvar hangosbemondójába ezeket kapcsolnám be és nézném meg a reakciókat .
    A magyarok együtt magyar nyelven énekelnék és emelkednének a magasba a piros – fehér – zöld lobogók !!!
    Teret kellene adni ennek és akkor nézni meg a magyar népet !!!!!!!!
    S nem szétoszlatni a tömeget , hanem hagyni hogy így hozzuk tudomására a Világnak , hogy akár milyen kis és szegény ország vagyunk de egyet akarunk !!!!
    Ebben az országban születtem és élek 29 900 Ft – os jövedelemből .
    Beteg nő vagyok ki nem bírja a fizikai munkát .
    Vidéken nincs munkalehetőség !!! Rengeteg ember él a létminimum alatt !!!
    Elképesztő pénzeket kapnak a focisták .. !!! … Kérdezem – Miért ???
    VAN EBBEN AZ ORSZÁGBAN ÉPPEN ELÉG BAJ !!!!
    EZEK FÖLÖTT NEM LENNE SZABAD SZEMET HUNYNI !!!
    Ezek a nagy problémák nincsenek megoldva évek óta !!!
    AKKOR HOGYAN IS BÍRJUK EL A MENEKÜLT ÁRADAT SEGÍTSÉGÉT MÉG EZEK MELLETT ????
    Látva a Keleti pályaudvart és környékét , érezni a bűzt …. Elképesztő volt !!!
    Drága telefonokat vettek , gyrost – pizzát – tortaszeleteket ettek !!!
    A legdrágább energiaitalt vették !!!
    Puma – Adidas … Stb ruhaneműt vásároltak .
    Az őket szállító BKV járatokat oly módon beszennyezték , hogy azt kimondani nem lehet !!! Megfenyegették a buszsofőröket életveszélyesen …..
    Ezt tűrni nem lehet és nem szabad !!!
    MÉG LEHET VELÜK BÍRNI …. DE ATTÓL ISTEN MENTSE A MAGYAROKAT és az EURÓPAI ORSZÁGOK NÉPÉT HA EZEK BEDÜHÖDNEK … !!!!
    NEM LEHET NEM SZABAD HAGYNI , HOGY ENNEK TRAGÉDIA LEGYEN A VÉGE !!!
    SEM HIVATALOS SZERVEK , CIVILEK és EGY NEMZET HALÁLA !!!!!

    ,,Hazádnak rendületlenül
    Légy híve, oh magyar;
    Bölcsőd az s majdan sírod is,
    mely ápol s eltakar.

    A nagy világon e kívül
    Nincsen számodra hely;
    Áldjon vagy verjen sors keze:
    Itt élned, halnod kell… ,,

  4. Amilyen az Adjon Isten, legyen olyan a Fogadj Isten! Nem kell finomkodni, az alszent, buta, tajekozatlan, rosszindulatu nyugati es keleti – percenkent valtozo – elvarasoknak eleget tenni.Ha kell, marpedig kell, tuzzel-vassal vedjuk meg hatarainkat, a HAZANKAT!

  5. Agyficam

    Tisztelt férfitársaim. Gondolom heves tíltakozást váltana ki Önökből, ha közölnék önökkel, hogy ezentúl a szomszéd, vagy valamely ismeretlen ember gyermeke után gyerektartást kell fizetnie!
    Pedig fizet. Nemcsak gyerektartást, de még szülőtartást is! Csak családi pótlék, és munkanélküli segély, jövedelempótló támogatás, rendszeres szociális segély, nevelési támogatás, stb. címen fizeti a mások által csinált gyermek után Önre lőcsölt gyerek, és szülőtartást! Miért? És meddig? Csak. Állampolgári fegyelemből és államvezetői bölcsességből. Már amennyire ezt bölcsességnek lehet nevezni. (Én inkább ostobaságnak nevezném!) Mert mások valamikor kitalálták, hogy olcsóbb az alacsonyan tartott (éhbér) mellet családi pótlékot adni a gyermeket vállalónak, mint tisztességes bért adni valamennyi dolgozónak. Csak a bűn mindig elnyeri büntetését! Mert a magyar így saját gyereket nem vállal, csak egyet-kettőt, vagy egyet se, mert kevés a jövedelme. Mért kevés? Mert elvonják, hogy odaadják annak, akinek se munkája, se munkakedve, de van gyerekcsináló kedve, és bátorsága! Az állam a „más farkával veri a csalánt” Ő meg a sajátjával veri meg a magyart!
    A magyarok pénzén, a magyar államvezetés segítségével, él és virul a magyarság sírba tevője! Ezt, így kitalálni, ehhez tényleg szocialista szakértelem kellet!
    . Az emberiség szegénységéből és iskolázatlanságából fakadó rákosan gyors szaporodása. Erre is utalt néhány marslakó. Sajnos a vitathatatlansága ellenére, a katolikus egyházzal és az Egyesült Államokkal az élen, ezt tabutémaként kezelik. Vagyis a zöldmozgalmaknak nem a technikai haladás ellen kellene fellépni, hanem éppen a legnagyobb vallási és világi tekintélynek a véleményére kellene hatni
    . A gyengébbek korábban elhaltak, az értékesebbek, a bátrabbak a háborúk során jobban pusztultak, a katonáskodásra sem alkalmasak pedig jobban szaporodtak. Amióta vannak demográfiai felmérések, a jobban képzett rétegek természetes szaporodása többnyire negatív, de mindig az átlag alatti, a képzettségben és jövedelemben alacsonyabb rétegek pedig mindig gyorsan szaporodnak. Ennek ellenére a társadalmi fejlődés vészesen gyorsuló folyamattá vált. Teller Ede, 1938. Mára itt vannak!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás