
Franciaországban a Nemzeti Front elnöke, Marine Le Pen bírálta Franciaország azon lépését, hogy a területére engedte a spanyol Valencia-kikötőbe érkező Aquarius hajó migránsai egy részét.
630 migránssal a fedélzetén a hajó több mint egy hete vesztegelt a líbiai tengeren, mert nem volt belépési engedélye az európai kikötőkbe.
A Nemzeti Front elnök asszonya a Radio 1 Europe-nak azt mondta, hogy a kialakult helyzet az adott hajóval az európai bevándorlási politika kudarca eredménye volt.
„Lehetséges, hogy a migránsokat már előzőleg Tunéziába vagy Marokkóba vitték, ahol az a gyakorlat, hogy a őket onnan Európába kell vinni” – mondta az elnök asszony.
Le Pen ugyanakkor aggodalmát fejezte ki a migránsok franciaországi befogadása miatt, mivel ez a nemzeti határok megnyitásának jele.
Természetesen elégedett vagyok azzal, hogy a bevándorlók élnek és jól vannak, de rendkívül aggódom, mert a migránsok érkezése jelzi, hogy megnyitják nemzeti határainkat abban a pillanatban, amikor Olaszország lezárja őket, és ebből most itt elég, tette hozzá.
Az elnöknő idézte az olasz belügyminiszter, Mateo Salivini nyilatkozatát, aki nem engedte meg a hajónak egy olasz kikötőbe való bejutását.
A francia kormány szóvivője, Benjamin Grivo ma arról számolt be, hogy a bevándorlók száma, amelyeket Franciaországnak kell befogadni, egyenlőre nem ismeret.
Az Európai Unió támogatja a „LOVE Pravo, Red, Values for migrants / menedékjogot kérelmezők / menedékjogért vállalt értékek” című dokumentumot, amelyet az Európai Unió finanszíroz, írja a BETA.
Az ezen a hírportálon szereplő tartalmak és statisztikák semmilyen körülmények között nem fogják népszerűsíteni az Európai Unió nézeteit.