Fel kell emelnünk a hangunkat!- kezdte Bubenkó Csaba, Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete elnöke.
Mivel a nyitástól zárásig több ezrek által felkeresett kiskereskedelmi egységekben is növekvő arányban jelentkezik a lakossági kiszolgálás résztvevőit, illetve a betérő vásárlókat fenyegető kockázat.
Még ott tartunk, hogy a higiéniai óvintézkedések, a gyakori fizikai fertőtlenítések ellenére is folyamatos a boltokban tartózkodók kitettsége a vírusfertőzésnek, de még az áruházon kívül is adódhat kérdéses kontaktus, ezért legalább a parkolóig ne vegyük le a maszkot, a buszon pedig eleve kötelező a viselet.
Nehezít a bolti helyzeten a hétvégi, munka utáni tömeg, de főleg a fegyelmezetlen maszkviselés, illetve a távolság be nem tartása, és persze az elmaradt kézmosás is ide tartozik
– hívta fel a figyelmet a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete.
Komolyabb fellépés kell
Bubenkó Csaba elnök jelezte: elérkezettnek látják az időt arra, hogy a kereskedelmi területről is rendőri, hatósági segítséget kérjenek a májusban előírt kötelező maszkviselet érvényesítéséhez, mert akik még most sem hisznek a többi országban is egyre terjedő jelenségnek, azok az eladóval, biztonsági őrrel történő vitánál határozottabb eszközzel, például a törvény erejével győzhetők meg.
A nyáron sokan úgy álltak a Covidhoz, hogy az a sikeres első védekezési időszakban elmúlt, és már nem fenyeget többé a veszélye. Ők most nehezen hiszik el, hogy tényleg itt a második hullám, de olyanok is vannak, akik hiúsági kérdést csinálnak a maszkkötelezettségből
jegyezte meg.
Pedig a maszk a legenyhébb korlátozás, amit már csak olyan lépések követhetnek, amelyek hosszabb távon megterhelők.
Tisztában vagyunk vele, hogy a rendőrök nem tudnak mindenütt egyszerre jelen lenni, de bízunk abban, hogy közös erővel nagyot léphetünk előre, ha alkalomszerűen, még a boltok bejárata előtt országszerte szigorú ellenőrzések történnének, amivel már eleve ki lehetne emelni a vásárlótömegből a szabálytalankodókat, akik így már nem jutnának be a zárt részbe, a többi ember közé.
Péntek óta a vasúti tömegközlekedésben is a rendőrség közreműködésével tartják a rendet
– emlékeztetett.
Az elnök szerint gócpontok melegágya lehet, hogy ugyan látványosan nő a maszkos vevők száma is, egy részük viszont még most is anélkül jár-kel a polcok között, a csomagolatlan friss áruhoz pedig például sokan kesztyű nélkül nyúlnak, és az emberek közötti másfél méteres védőtávolságot sem tartják be.
Sőt az sem egyedi jelenség, hogy valaki az orra, szája eltakarása nélkül beszélget, szükség szerint szabadon köhög, tüsszög – mutatott rá.
Mint mondta, a dolgozókat terhelik a maszk miatti súrlódások, de ők nem is rendelkeznek olyan jogosítványokkal, amivel szabálykövetésre kényszeríthetik a felelőtlen látogatót, csak felhívhatják a figyelmét a bolt teljes területén érvényes kötelezettségre.
Ugyanígy a kereskedő sem tehet semmit, legfeljebb önként megtagadhatja a kiszolgálást, ez a megoldás viszont a forgalmának nem lenne jó hosszú távon – tette hozzá Bubenkó Csaba.
Forrás: HEOL
Magyar Tudat