
Fotó: Béres Márton
Súlyos bírálatot kapott a magyar kormány Matolcsy György jegybankelnöktől és Csányi Sándor OTP elnök-vezérigazgatótól a Közgaszdász Vándorgyűlés nyitónapján.
Csányi szerint a magyar politikai döntéshozók nincsenek tisztában azzal, hogy milyen nehéz helyzetbe hozták a magyar bankrendszert.
Nincs mese vissza kell térnie a magyar gazdaságnak az egyensúlyi növekedési pályára, ahhoz hogy folytatódjon a felzárkózás
– mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a csütörtökön kezdődött Közgazdász Vándorgyűlésen.
Nem lehet megengedni, hogy miközben Lengyelország tavaly 1,9 százalékos költségvetési hiánnyal működött, addig a magyar kormány 6,8 százalékos hiányt csinált.
Lehetséges a magyar gazdaság felzárkóztatása, de ehhez fel kell számolni a piaci, az államháztartási, a fizetési mérlegben látható egyensúlytalanságokat, hiányokat.
Nem szabad a magyar kormánynak újra a devizaeladósodás útjára lépni: az elmúlt években a devizaadósság aránya 20 százalék alatt volt – ez hamarosan 26 százalékra emelkedik.
A felzárkózás kulcsa, a digitális átállás: ezen a téren is rendkívül rossz helyzetben van a magyar gazdaság, de a magyar állam is – tette hozzá a jegybankelnök.
A konferencián Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója arról beszélt, hogy
teljesen érhetetlenek egyes kormányzati bevakozások
és szerinte „nem látja mindenki a gazdaságirányításban, hogy bankszektor nehéz helyzetben van”
– utal a bankár az extraprofitadóra, kamatstopra.
Egy bankár ne panaszkodjon – fogalmazott Csányi Sándor, de meg kell érteni, hogy nem a bankokért, hanem a magyar gazdaságért emel szót.
Emlékeztetett arra, hogy 2010 után az egymást követő Orbán-kormányok összesen 4000 milliárd forint extra terhet tettek a bankszektorra, ebből csak 2022-re közel 700 milliárd forint jut.
Csányi szerint ezek az extra bankterhek nem tesznek jót a magyar gazdaságnak, hisz a forráselvonás miatt beszűkül a magyar bankszektor hitelezési kapacitása.
Nem csak a bankszektor, de a magyar gazdaság érdekében is gátat kell vetni az észszerűtlen tehernövelésének – mondta. Csányi szerint ráadásul a bankrendszer más szektorokhoz képest alacsony jövedelmezőségű, ezért sajátos, hogy bankokra vettnek ki extraprofitadót, miközben az építőiparban, a vegyiparban vagy a gyógyszergyártásban jóval magasabb profitok vannak, mégsem kaptak extraadót.
Ahelyett, hogy egy recesszió küszöbén a gazdaságot finanszíroznák a bankok – extra adókkal sújtják.
Az OTP vezetője szerint bizonyos szempontból érthetetlen, hogy egyes külföldi bankok még nem vonultak ki a magyar piacról.
Ez persze az OTP-nek jól is jöhetne, de rontaná a gazdaság versenyképességét.
Ráadásul kiszámíthatatlan a szabályozó környezet, az állam bármikor bevakozik a jogrendbe, sőt még a polgári jogviszonyokba is – mondta Csányi Sándor.
Csak el ne tűnjön Csányi úr esze is, a számtalan milliárdok képesek a víz alá vinni ám! – Inkább segítsen, többet, kevesebbet lázadjon…