Mazsihisz: a hatóságok akadályozzák meg a Magyar Motoros Menet megtartását

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

                                                                                                                                                                                                                                                                                      A Mazsihisz felszólítja a hatóságokat, hogy minden rendelkezésükre álló eszközzel akadályozzák meg az Élet Menetével egy napra szervezett Magyar Motoros Menet megtartását, amelynek a szervezők az Adj gázt! címet adták.

A Mazsihisz honlapján vasárnap közzétett közleményben emlékeztetnek: évről-évre tízezrek vesznek részt az Élet Menetén, ahol a meggyilkolt több százezer magyar zsidóra emlékeznek. Az idén ugyanerre a napra hirdette meg egy csoport a Magyar Motoros Menet elnevezésű rendezvényt. A motorosok felvonulásukkal érinteni akarják a zsidó negyedet, a Dohány utcai zsinagóga környékét is.
A motoros rendezvénynek az Adj gázt! címet adták, amely a Mazsihisz szerint “félreérthetetlenül utal az Auschwitzban mérgesgázzal meggyilkolt több mint négyszázezer honfitársunk kínhalálára, s egyben felhívást jelent a rémtettek megismétlésére”.
A Mazsihisz közleményében hangsúlyozza: világossá kell tenni, hogy “országunk földjén soha többé nem tűrjük büszkeségünk, becsületünk semmibevételét, legyünk bármilyen vallásúak, katolikusok, reformátusok, zsidók, izraeliták, tartozzunk a többséghez vagy a kisebbséghez, egyenként mutassuk meg, hogy az aljasság korának véget kell vetni”.

MTI/magyartudat.com

1 thought on “Mazsihisz: a hatóságok akadályozzák meg a Magyar Motoros Menet megtartását

  1. Mi az, hogy a mazsihisz felszólítja a hatóságokat? Mi az, hogy parancsolgatni merészelnek Magyarországon, a mi hazánkban, ahol ők még az Alkotmányban szereplő kisebbségek között sem találhatók. Mi az, hogy ezek a betegesen rettegők állandóan fenyegetőznek? Hajrá motorosok!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás