
A kormány többletintézkedésekről döntött, hogy az EB szerint is teljesíthető legyen a 2,7-százalékos hiánycél. A kabinet újabb, összesen 367 milliárd forint értékű kiigazításról döntött 2013-ra. A kormányszóvivő sajtótájékoztatón többek között elhangzott: nem felezik meg a bankadót jövőre, a tranzakciós illeték pedig 2 ezrelék lesz.
A kormány újabb, összesen 367 milliárd forint értékű kiigazításról döntött 2013-ra – jelentette be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerdán a kormányszóvivői tájékoztatón. A miniszter közölte azt is: a korábbi tervekkel ellentétben nem csökkentik a felére a bankadót 2013-ban.
Az Európai Bizottság októberi levelében jelezte, hogy a magyar kormány által bejelentett egyenlegjavító intézkedések kétharmadát tudja figyelembe venni, így 2013-ban 3,7-3,9 százalékos GDP-arányos költségvetési hiányt vár – mondta Matolcsy. A miniszter bejelentette: a kormány ezért – bár nem ért egyet az unió értékelésével – megragadta a lehetőséget, és többletintézkedésekről döntött, hogy az EB szerint is teljesíthető legyen a 2,7-százalékos hiánycél.
2 ezrelékes tranzakciós illeték
A tranzakciós illeték általános mértéke 1 helyett 2 ezrelék lesz, az emelést az államkincstár esetében is végrehajtják – tájékoztatott a miniszter. A tranzakciós illeték mértékének 2 ezrelékre emeléséből a kormány összesen 130 milliárd forint pluszbevételt vár, 90 milliárdot a pénzintézeti szektorból, 40 milliárdot a kincstártól. Elmondta azt is: a föld alatti vezetékekre közműadót vezet be a kormány, amit a szolgáltatók fizetnek, ebből 30 milliárdos bevételt várnak.
A jövőben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2,5 millió forintig végzi a számlák egyedi ellenőrzését a korábbi 10, illetve 5 millió forinttal szemben, ettől a kormány 60 milliárd többletbevételt vár. A béren kívül juttatásoknál az egészségügyi hozzájárulási adótétel kulcsa 10 százalékról 27 százalékra nő – jelentette be Matolcsy György.
0,9 százalékos GDP-növekedéssel számolnak
A jövőben a helyi iparűzési adó alapjából csak az eladott áruk beszerzési értékének 80 százalékát lehet levonni. A béren kívül juttatásoknál az egészségügyi hozzájárulási adótétel kulcsa 10 százalékról 27 százalékra nő. A jövő évi növekedési prognózist 1 százalékról 0,9 százalékra csökkentette a kormány.
mno.hu/MTI/magyartudat.com