Még több merényletre kell készülni Európában, mert a terroristák számára is világos, hogy a kontinens nem elég felkészült, hogy elhárítsa a támadásokat – mondta Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő vasárnap reggel az M1 aktuális csatorna műsorában.

A szakértő szerint azt nehéz megjósolni, hogy pontosan hol csapnak le legközelebb a terroristák, de biztosan próbálkozni fognak.
A párizsi merényletek kapcsán megjegyezte: bár sokan a francia titkosszolgálat kudarcának tudják be a történteket, valójában nem lehet minden ilyen eseményt kivédeni, hiszen “az elhárításnak mindig szerencséje kell, hogy legyen, a terroristáknak pedig csak egyszer”.
Szólt arról is, hogy a Közel-Keleten folyó háborúkra leginkább a vallásháború fogalom használható, és alapvetően az iszlám vallás különböző felekezetei között zajlik már évszázadok óta, bár az utóbbi években ez kiéleződött.
Hozzátette, hogy ennek egyik jellegzetessége, amikor a vallás nevében, de politikai célok elérése érdekében harcolnak egymás ellen a felek, miközben a fanatikus tömeget mozgósítják.
Szerinte a fentiek alapján hiba a nyugati államok nyakába varrni azon eseményeket, amelyeknek ők is elszenvedői.

magyartudat.com

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás