Sajtónyilatkozat a Magyar Tanács polgári társulás alakuló közgyűléséről
2013 július 13-án tartotta a Magyar Tanács polgári társulás alakuló közgyűlését.
Az ülés előtt Studenbek László, a Csemadok komáromi szervezetének elnöke üdvözölte a jelenlévőket és szimpátiáját nyilvánította ki a PT kezdeményezését illetően.
A Magyar Tanács PT legfontosabb célkitűzése a felvidéki magyarság önrendelkezésének a kiharcolása.
Hisszük, hogy nyelvünk, kultúránk és történelmünk olyan értékeket képvisel, amelyek mélyebb megismerése és az azokkal való azonosulás egy békésebb, a környezetével harmóniában élő Kárpát-medencét képes létrehozni.
A Magyar Tanács PT elnöke Kormos László, alelnöke Varga Ábel lett.

A vezetőségi tanács további tagjai: Nagy Péter, Mádi István és Less Károly.
Az ellenőrző bizottság elnökévé Bósza Jánost nevezték ki, aki az egész kezdeményezés ötletgazdája volt.

Az ellenőrző bizottság további tagjai Dr. Horváth Róbert atya és Szenczi Júlia lettek.
A meghívott vendégek közül elsőként Fuksz Sándor (a Magyarok Világszövetségének elnökhelyettese) szólalt fel, aki szerint Kárpát-medencének fel kell készülnie az EU szétesésére, amely már valójában megtörtént, de még látszatra létezik. A felkészülés abban rejlik, hogy már előre létre kell hozni azt a társadalmi berendezkedést, amely a Szent Korona jogrendre épül.
Dr. Horkovics-Kováts János (a Rendszerváltó Kisgazdapárt elnöke, a HUN TV tulajdonosa) elmondta, hogy pártjuk szintén a Szent Korona jogrend visszaállításán dolgozik és ez a legfontosabb célkitűzésük. Véleménye szerint a Magyar föld nem lehet értékesítés tárgya, mert az kizárólag a Kárpát-medencében élők érdekeit, jólétét kell hogy biztosítsa.
Rácz Szabó László (a délvidéki Magyar Polgári Szövetség elnöke) elmondta, hogyan működik a Délvidéki Magyar Nemzeti Tanács, melyek az előnyei, hibái. Úgy véli, a Felvidéki Magyar Tanácsnak okulnia kell azokból a hibákból, melyeket délvidéken elkövettek.

Borsos Géza (a Székely Nemzeti Tanács alelnöke) levélben üdvözölte, és az SZNT támogatásáról biztosította az egybegyűlteket: „Itt az ideje, hogy az ideológiákat a nemzeti önrendelkezés jelszavával váltsuk fel. Itt az ideje, hogy a csoport és a politikai érdekeket a nemzeti érdekekre cseréljük. A nemzeti érdekképviseletet csakis olyan szerveződés képes ellátni, mely ideológiamentesen, egyetlen feladatot vállal, a Szent Korona értékrendjén alapuló közösségi önrendelkezés megvalósítását.“
Dr. Eva Barki Mária ügyvédnő szintén levélben üdvözölte a társulást, melyben többek közt kifejtette, hogy „A felvidéki magyarság jövője elválaszthatatlanul összefügg az egész Kárpát-medencei magyarság sorsával, beleértve Magyarország sorsát is. A kulcsszó az önrendelkezés. A népek önrendelkezéséről Európában nem akarnak hallani. Sőt: a politikai cél a népek önrendelkezésének és az államok szuverenitásának a felszámolása és egy egységes, multikulturális európai lakosság létrehozása, nemzeti és kulturális indentitásuk nélkül. Kedves barátaim, nem szabad hagyni megfélemlíteni magunkat. A jog mellettünk van. De a kivitelezéshez bátorság kell. Ez a bátorság eddig hiányzott. Húsz éves passzivitás nagy hátrány. De soha sincs késő.“
A Magyar Tanács PT közgyűlése megbízta az elnökséget a következő közgyűlés előkészületi munkáival, ahol létrejönnek a szakbizottságok és a házszabály, amely pontosítja a társulás működési rendszerét.

magyartudat.com