Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

    Megszüntették a szolgálati viszonyát annak Köztársasági Őrezrednél objektumőrként alkalmazott tiszthelyettesnek, aki a gyanú szerint fenyegető e-mailt küldött a Nemzeti Védelmi Szolgálatnak.

A Köztársasági Őrezred a rendőrség honlapján olvasható pénteki közleményében, megerősítve az erről szóló sajtóhíreket, tudatta: a tiszthelyettes ellen, aki a Köztársasági Őrezred főtörzsőrmestere, a Budapesti Nyomozó Ügyészség folytat eljárást.
A tájékoztatás szerint a Köztársasági Őrezred parancsnoka pénteken megszüntette az objektumőr szolgálati viszonyát.
Az m1 esti Híradójában csütörtökön hangzott el, hogy az ügyészség kilenc nap alatt azonosította és elfogta azt a férfit, aki a gyanú szerint e-mailben életveszélyesen megfenyegette a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársait. Az MTI Hírcentrum értesülése szerint a főtörzsőrmester június 5-én, négy nappal a rendőri vezetőket is érintő korrupciós botrány kipattanása után álnéven regisztrált egy ingyenes levelezőrendszeren, majd azon keresztül, „Vadász” aláírással küldte a fenyegető e-mailt a vesztegetési ügyet feltáró Nemzeti Védelmi Szolgálatnak.
Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője azt közölte az MTI Hírcentrummal: a fenyegető e-maillel kapcsolatban csütörtökön a Budapesti Nyomozó Ügyészség zaklatás vétségének gyanúja miatt hallgatott ki gyanúsítottként egy személyt, aki a rendőrség hivatásos állományú tagja.
Az MTI Hírcentrum értesülése szerint a főtörzsőrmester tagadta, hogy ő küldte a fenyegető e-mailt és panaszt tett a gyanúsítás ellen. A zaklatással gyanúsított rendőrt nem vették őrizetbe, szabadlábon védekezhet.
A rendőri vezetőket érintő korrupciós ügyre június elején derült fény; hat embert gyanúsítottak meg, négy vezető beosztású rendőrtisztet és két civilt, valamennyien előzetes letartóztatásban várják a tárgyalás megkezdését.
Korábbi tájékoztatások szerint a főügyészség a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján idén február óta nyomoz vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntettének gyanúja miatt.

MTI

magyartudat.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás