Ha még nem láttad

Meggyilkolták a Jobboldali Szektor nevű ukrajnai ultranacionalista szervezet egyik vezetőjét – jelentette kedd reggel az Unian.
Olekszandr Muzicskót a nyugat-ukrajnai Rivnében ölték meg keddre virradóra. Az UNIAN hírügynökség jelentése szerint két gépkocsi elvágta a férfi autójának útját, a támadók saját autójukba tuszkolták a férfit. Olesz Donij parlamenti képviselő azt mondta, hogy a férfit később kidobták az autóból: kezét hátrabilincselték, és két lövést adtak le szíve tájékára. Más hírek szerint a férfit főbe lőtték.
Olekszandr Muzicsko a Viktor Janukovics államfő megbuktatásában tevékeny szerepet vállaló Jobboldali Szektor nyugat-ukrajnai „koordinátora” volt, és ragadványnevén, Szasko Bilijként ismerték Ukrajnában. A botrányos jelenetei miatt került az internetes portálok vezető híreibe. Egyszer fegyverrel, terepszínű ruhában jelent meg és tartott szónoklatot a rivnei megyei önkormányzat elnökségének ülésén, máskor pedig megütött egy rivnei ügyészt, azt vetve a szemére, hogy rosszul nyomoz egy meggyilkolt nő ügyében.
A férfi botrányos és félelemkeltő megnyilvánulásaival előszeretettel foglalkozott az orosz média, rajta mutatva be, hogy milyenek az ukrán radikálisok.
Az orosz hatóságok nemzetközi körözést adtak ki Muzicsko és a Jobboldali Szektor más vezetői ellen a csecsenföldi háborúban való részvételük miatt. Muzicskót azzal vádolták, hogy több mint húsz orosz katonát ölt meg Észak-Kaukázusban.

magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás