Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

Sem Tarlós István (Fidesz-KDNP), Budapest főpolgármestere, sem a város más vezetői nem ragaszkodnak a dugódíj bevezetéséhez – közölte György István városüzemeltetési főpolgármester-helyettes pénteken a budapest.hu portálon.

A városvezető azzal kapcsolatban közölte ezt, hogy az Országgyűlés pénteken 14 igen, 305 nem és 1 tartózkodás mellett leszavazta azt a módosító javaslatot, amely lehetővé tette volna a behajtási díj kivetését a fővárosban. Nemmel szavazott a javaslatra maga György István is, aki korábban Bagdy Gáborral (KDNP), a főváros pénzügyi főpolgármester-helyettesével közösen nyújtotta be a módosító javaslatot.

György István közleményében azt írta, 2009-ben az akkori városvezetés hozott olyan döntést, amelynek alapján a 4-es metró beruházását támogató európai bizottsági határozat előírta Budapest számára a dugódíj bevezetését. A jelenlegi vezetők „sem most, sem korábban” nem ragaszkodtak a dugódíj bevezetéséhez – hangsúlyozta a főpolgármester-helyettes, hozzátéve: a dugódíj egy lehetséges forgalomszabályozási eszköz, de bevezetését több infrastrukturális beruházásnak meg kell előznie, és a bevezetést, ha a tanulmányok ennek szükségességét igazolják, megfelelően elő kell készíteni.

Mint írta, ezek a tanulmányok most készülnek, ha ezek arra jutnak, hogy Budapesten „idő előtti” a személyforgalmi behajtási díj bevezetése, akkor egyeztető tárgyalásokat kell folytatni a kormánnyal a közösségi közlekedés finanszírozásának megoldásáról. Ezzel egy időben azonnal meg kell kezdeni a behajtási díj bevezetésének kötelezettségét előíró dokumentumok módosítását célzó előkészítő tárgyalásokat is.

MTI/magyartudat.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás