
A közélet most már nemcsak felszínes, igénytelen, hanem kifejezetten undorító, elviselhetetlen. Sajnos, vannak, akiket ez szórakoztat, trendinek tartják. De tudjuk, hogy nem mindenki. Az emberek normális közéletet akarnak.
Mára teljessé vált a zűrzavar.
A Fidesz és a liberális ellenzék emberei egymást kommunistázzák.
Eközben a tényleges kommunista erőt, a Munkáspártot kizárják a médiából. A választási törvényt pedig úgy módosítják, hogy a Munkáspárt ne tudjon országos listát állítani.
Hajdu Józseffel, az Elnökség tagjával beszélgettünk ezekről a jelenségekről.
Tessék őszintén válaszolni!
Ki a kommunista?
Ön, Orbán vagy Gyurcsány?
Vagy mind hárman azok?
Beszéljünk világosan!
A kommunista az, aki nem ért egyet a tőkés rendszerrel, le akarja váltani, és helyette közösségi társadalmat, szocializmust akar teremteni.
Sem a konzervatívok, sem a liberálisok nem akarják megszüntetni a tőke, a pénz uralmát.
Egyik sem!
Tehát akárminek nevezik is egymást, egyikük sem kommunista.
Én viszont az vagyok.
A kapitalizmust, a tőkés rendszert sokan bírálják, sokan akarnak valami mást helyette.
Ők nem kommunisták?
Miben különbözik a kommunista mindenki mástól, aki bírálja a kapitalizmust?
Marx azt mondta: „a kommunisták a mozgalom alapvető kérdéseként a tulajdon kérdését helyezik előtérbe, függetlenül attól, hogy ez a kérdés többé vagy kevésbé fejlett formát öltött-e.
”Mit mondanak a kapitalizmus mai bírálói?
Ne törődj azzal, hogy kié a gyár, a bank!
Manapság a gyár, a bank nem egyes emberek birtokában van, hanem részvénytársaságoké.
Vegyél te is egy részvényt, és akkor beleszólhatsz a cég ellenőrzésébe.
De ha nem veszel, akkor se bánkódj, kapsz egy alapjövedelmet, sőt, elfogadható életet, mindenféle szabadságjogot, elégedj meg ezzel!
Ezzel szemben mi, kommunisták azt mondjuk, hogy amíg a gyár, a bank a tőkéseké, és nem a dolgozóké, addig azok a tőke érdekeit szolgálják.
Amíg övék a gyár, a bank, ők fognak a parlamentben is ülni.
A dolgozó mindig morzsákat fog kapni a tőkések asztaláról.
A morzsák akár egész kenyérdarabok is lehetnek, de sohasem kapod meg magát a kenyeret.
Mi a kenyeret akarjuk, hogy utána mindenkinek jusson belőle.
Mondhatjuk, hogy a kommunista a tőke halálos ellensége?
A tőkének sok ellensége van, a zöldektől kezdve az állatvédőkön át a háborúellenesekig, sokan.
De egyik sem akarja a pénz, a tőke uralmát megszüntetni, csak a kommunista.
Amikor tehát a kommunista mozgalom megszületett, a kapitalizmus tudta, legnagyobb ellensége született meg.
A tőke ezek szerint mindig üldözi a kommunistákat?
Mindig üldözi, de mindig olyan eszközökkel, amelyeket az adott pillanatban szükségesnek ítél meg, mondta Hajdu József.
Az 1950-es években az USA-ban McCarthy szenátor nevéhez fűződik a legszélsőségesebb antikommunizmus. Büntettek, sőt kivégeztek mindenkit, aki kommunista volt, vagy annak vélték.
Miért születhetett meg a mccarthyzmus?
Azért, mert az amerikai tőke megrettent.
A második világháborúban győzött a szocialista Szovjetunió, létrejöttek a szocialista országok, köztük a Magyar Népköztársaság is.
Az ő létük biztatás volt az embereknek az USA-ban is.
De gyorsan változott a helyzet.
A tőke rájött arra, hogy nem szerencsés mártírokat, hősöket faragni a kommunistákból.
Gondoljon csak bele! Ha nem ölik meg Che Guevarát, vajon ma is hordanák a fiatalok a Che-pólókat?
Megértették, hogy a durva erőszak helyett más eszközökkel kell feltartóztatni a kommunista eszme terjedését.
Az eszme ugyanis terjedt.
A szocialista országokat kommunista pártok vezették.
A jelentős nyugati egyetemeken Marx és Engels tanítása gond nélkül folyt, sőt a fiatalok egy része rajongott a társadalmi szolidaritást megtestesítő nézetek iránt.
Ebben a korszakban százezrek váltak kommunistákká.
A nyugat ezért döntött úgy, hogy az eszmét kell befeketíteni.
Az emberekkel el kell hitetni, hogy a kommunizmus bűnös.
Akkor kezdtek beszélni a szovjet gulágról és a magyar Recskről.
Akkor kapott irodalmi Nobel-díjat Szolzsenyicin.
A másik oldalon pedig a tőkés rendszer „fölényét” bizonygatták.
Árubőség, sajtószabadság, szabad vállalkozás, munkanélküli segély stb.
Beszélhetünk ma a mccarthyzmus újjászületéséről?McCarthy bizony büszke lenne egy-két mai követőjére.
Európa közepén a rendszerváltás jelentős indulatokat gerjesztett.
A szocializmus ellenségei szinte kizárólagos szerepet és terepet kaptak a közélet és a köztudat formálásában.
Mindenki igyekezett igazodni az új rendszerhez.
A jó az volt, aki jobban szidta, átkozta, gyalázta a szocializmust.
Akinek nem volt érdemi mondanivalója, az „beleszállt” valamelyik elkötelezett kommunistába, akit a környezetében talált.
Majd, mint aki jól végezte dolgát, mosolyogva leste a hatalom vállveregetését.
A gyűlölködés „létrehozta” a mccarthyzmus módosult formáját.
Aki nem bélyegzi meg a másikat, aki nem oszt ki néhány bélyeget, az nincs is!
Így aztán a bélyegragasztók sokasága folyamatosan kilépett a közszereplés színpadjára.
Többségük Hamlet szerepére vágyódott, de még epizodista se volt. Számukra a szereplés volt a döntő.
Önmaguk se fogták fel, hogy az utálkozásukkal nem csak a kommunistákat bántják, hanem a primitívséggel magukat is alázzák.
Ezek a dolgok már érintették a Munkáspártot is?
A kommunistaellenesség egyik formája volt a szocializmus intézményeinek lejáratása, beleértve a Munkásőrséget, az állambiztonsági szerveket.
Rossz embernek nyilvánították mindenkit, aki 1956-ban nem a szocializmusellenes erők oldalán állt.
A Munkáspárt számos tagját nagyon mélyen érintette a gyűlölet, az ellenségeskedés.
Az Antall-kormány idején Dénes János szélsőjobboldali képviselő javasolta a Munkáspárt betiltását.
Antall azonban nem akart mártírt csinálni belőlünk, így a pártot nem tiltották be.
Nem voltak személyek elleni perek sem.
A taktikájuk más volt: a Munkáspártot fokozatosan kiszorítani a közéletből!
Ennek részeként megindult a szocialista múlt elleni szellemi uszítás.
A szocializmusról semmit se mondani, de inkább rosszat! Szidni, sőt deheroizálni Kádárt, becsmérelni a kádári időszak eredményeit.
Ebbe belefért a múlt tökéletes meghamisítása is.
Ebben a szellemben állították át az iskolákat is.
Horn Gyula és az egész MSZP tovább folytatta a kommunisták üldözését.
A konzervatívoknak mi csak eszmei ellensége voltunk.
Mi nem tudtuk az ő szavazóikat elvenni.
Más volt a helyzet az MSZP-vel.
A Munkáspárt képes volt tőlük szavazatokat elvenni, ezért akartak bármi áron elpusztítani bennünket.
Ezt sajnos sokan még a mi pártunkban sem értették.
Nem tart a tőkés hatalom attól, hogy a szocializmus elleni uszítás akár komoly társadalmi konfliktushoz is vezethet?
Régebben tartott ettől, de ma már nem.
Az elmúlt harminc évben kétszer engedték hatalomra a szocialistákat, előbb Horn Gyula kormányát, majd a Medgyessy-Gyurcsány-kormányt.
Erre azért volt szükség, hogy a szocializmusra emlékező embereket elkábítsák, megtévesszék, elhitessék velük, hogy ami folyik, az nem is kapitalizmus, hanem egy „módosított” szocializmus.
Sok ember ezt, sajnos, bevette, nem is volt társadalmi konfliktus.
Mára azonban a szocializmusból jövő nemzedékek lassan elfogynak.
Ők már nem képesek társadalmi konfliktust gerjeszteni.
A fiatalabb nemzedékek pedig alkalmazkodnak a kapitalizmushoz.
A szocializmus elleni uszítást megszokták.
Ők nem akarnak konfliktusokat.
Tehát végleg győzött a kapitalizmus? Semmi sem fog változni?
Elnökünk többször elmondta, hogy a kapitalizmus válságban van.
Nem tudni, hogy összeomlik-e az EU.
Nem tudni, hogy lesz-e a háború.
Nem tudjuk, de nem lehet kizárni, sőt, a veszély egyre nő.
Ha a nemzetközi helyzet gyökeresen megváltozik, ez azonnal kihat a magyar viszonyokra.
Ugyancsak elnökünk mondta, hogy a Munkáspártnak fel kell készülnie erre a helyzetre.
A változás pillanata ugyanis eljöhet.
A mai magyar közéletben folyik a kommunistázás. Ön, hogy látja ezt a jelenséget? Lehet-e szó pragmatizmusról?
Nap mint nap láthatjuk, hallhatjuk, hogy a közszereplők jelentős köre megtalálta a legkisebb közös többszöröst.
A kommunizmus ellen mindenki uszít, a konzervatív is, a liberális is.
A legszörnyűbb, hogy ebben nem csupán a média vesz részt, hanem tanult, vélhetően művelt emberek is.
Az elmúlt tíz évben egész intézeteket, tudományos kollektívákat állítottak rá a szocializmus „leleplezésére”.
„Tanult” tollforgatók, politikusok undorító módon – kommunistáznak.
Ilyen helyzetben nem jöhet létre tudományos igényű vita.
Nincs mód tárgyszerű megítélésre, pragmatizmusra.
Hitvita van, vagy velünk, vagy ellenünk!
És ha már nincsenek érvek, akkor jön a slusszpoén: te kommunista vagy!
A keresztény-konzervatívok ugyanazt teszik, amit a szociálliberálisok. Mindenki mindenkit megaláz. Teszik ezt a médiában éppen úgy, mint az Országgyűlésben.
A küzdelem a hatalomért egyre könyörtelenebb.
Elég nevetséges, ha valaki Orbán Viktort kommunistának nevezi.
Nem így látja?
Ez így van!
Aki Orbánt kommunistának nevezi, az gyenge kettesre se számítson egy társadalomtudományi vizsgán!
Ma Magyarországon nem szocializmus van, hanem a kapitalizmus olyan formája, amelyben az állam kiemelt szerepet kap a gazdaságban.
Sok magáncéget visszaállamosítanak, korlátozzák a piac hatalmát, építenek.
A kormány szociálpolitikája nem azonos a kádári korszakéval.
Ma a cél a fogyasztás növelése, ezzel a tőkés gazdaság fellendítése.
De van politikai cél is: befogni az emberek száját, elejét venni minden társadalmi megmozdulásnak.
Vagyis ez vegytiszta kapitalizmus, csak ügyesen alkalmazkodnak a helyzethez.
Gyurcsány tagja volt az MSZMP-nek is, akkor ő kommunista?
A rendszerváltás előtt én az MSZMP-apparátusában dolgoztam.
Ismertem a Gyurcsány-féle karrieristákat.
Párttagok voltak, de nem kommunisták.
Ők szabadulni akartak a szocializmustól.
Ha marad a szocializmus, Gyurcsányból soha sem lehetett volna milliárdos.
Ilyen egyszerű!
A Fidesz teljesen elhibázott politikát folytat, amikor kommunistának nevezi Gyurcsányt és a liberálisokat.
Nincs jelentősége annak, hogy tagja volt egykor az MSZMP-nek.
De annak sem, hogy Dobrev Klára Apró Antal unokája.
Ők ma milliárdosok, liberális kapitalisták. Ez a döntő!
Gyurcsány, Tóth Bertalan, Karácsony nyíltan vállalják a nagytőke támogatását.
A létük innen ered és ezt konzekvensen vigyázzák is.
Ők olyan mértékben gyűlölik a marxistákat, hogy valószínű a fogalmat is törölték beszédkészletükből.
Amit meghagytak, azt megalázásként gyakorolják.
Napjainkra a kommunistázás módosult formája jelent meg.
Szabó Tímea és társai Kína, a Fudan Egyetem kapcsán támadják a kormányt és a Kínai Kommunista Párt veszélyét emlegetik.
Aki szóba áll Kínával, az hazaáruló! – mondják.
Ezt már minősíteni se lehet.
Erős a kételyem, hogy aki e szavakat mondja, egyáltalában tudja mit beszél.
Mit szólnak ehhez az emberek?
Az átlagember csak néz és nem érti, mi történik.
Az Országgyűlésből csak az indulat és a megbántás sugárzik.
Nem tudja, de érzi, hogy nem ő a fontos.
Érzékeli, a gyűlölködés nem az ő világa.
A közélet most már nemcsak felszínes, igénytelen, hanem kifejezetten undorító, elviselhetetlen.
Sajnos, vannak, akiket ez szórakoztat, trendinek tartják. De tudjuk, hogy nem mindenki. Az emberek normális közéletet akarnak.
Van-e ellenszere a kommunistaellenességnek?
A kommunistaellenesség, a kommunistázás olyan, mint a vírus.
Nem lehet legyőzni. Mindig lesz.
A megoldás ugyanaz, mint a vírusnál.
Az immunitásunkat, a védekező képességünket kell erősíteni.
Erősítsük hitünket! Ápoljuk hagyományainkat, ünnepeinket!
Tanuljuk meg korszerűen hirdetni a szocializmus értékeit!
Magyar Tudat
Belgiumban (például) a náci megszállók elleni
harcot a kommunisták vezették, ők voltak az ellenállási mozgalom
élén, mert ők voltak kiképezve erre. De a felszabadulásuk után
szépen megköszönték nekik, mert nem alkalmas a kommunista
diktatúra vezetésre és életképtelen a gazdasági programjuk.
Így nem lettek ők sem a „szocialista tábor” tagjai, szerencsésen
megúszták a másik ellenség, a Szovjetunió befolyását, amibe
Anglia vérlázítóan belement (Churchill – Sztálin paktum).
Nálunk mindenki „fasiszta” volt 1945 után, most pedig mindenki
„kommunista”. Ezt kaptuk örökül a magyar – német fasizmustól
és a magyar-szovjet kommunistáktól. Jó azoknak a népeknek,
akik erről mit sem tudnak, mert „1000 éve” szabad országok.
Még soká lesz, míg egy magyar elmondhatja, hogy
„a dédnagyapám – dédnagyanyám is egy EU -s országban született”