Ha még nem láttad

Ausztria tiltakozása ellenére a korábban meghatározott ütemterv szerint, februárban megkezdődik a paksi atomerőmű két új blokkjának építése – erősítette meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a TASS orosz hírügynökségnek nyilatkozva.

A hírügynökség az Északi-sarkkörön túli, norvégiai Tromsö városában tartott konferencia alkalmával szólaltatta meg a tárcavezetőt, az interjú szerdára virradóra jelent meg.
„Nem lehet kétséges, hogy minden – beleértve a beruházásokat – a tervnek és a meghatározott határidőknek megfelelőnek valósul meg” – mondta Szijjártó Péter. Leszögezte, hogy az osztrák kormány vitatja ugyan a beruházásokkal kapcsolatos európai bizottsági döntést, de ennek az ütemtervre nem lesz hatása, és minden az eredeti terv szerint halad.
Ausztria hétfőn bejelentette, hogy keresetet nyújt be az Európai Bíróságon a paksi atomerőmű bővítése ellen.
Az orosz hírügynökség az ukrajnai oktatási törvényről is kérdezte Szijjártó Pétert, aki szerint Budapest különböző szinteken, következetesen fel fogja vetni az ukrajnai kisebbségi jogok érvényesítésének a kérdését, és kész erről párbeszédet folytatni Kijevvel.
Felhívta a figyelmet arra a jogi elvre, amely szerint a kisebbségeket nem szabad megfosztani a már megszerzett jogaiktól. „Ebben a vonatkozásban az ukrán parlament által elfogadott oktatási törvény nemcsak Ukrajna és Magyarország kétoldalú szerződéseit sérti, hanem az Európai Unió, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet, az Európa Tanács és az ENSZ égisze alatt kötött többoldalú szerződéseket is. Következetesen fel fogjuk vetni ezt a kérdést az említett szervezetek találkozóin” – mondta Szijjártó Péter.
„Készek vagyunk emellett konzultálni az ukrán kormánnyal, és ahogyan a Velencei Bizottság is rámutatott, az adott esetben a legjobb lenne az ukrán törvény megfelelő cikkének a módosítása” – tette hozzá a külgazdasági és külügyminiszter.
A Petro Porosenko ukrán elnök által tavaly szeptember 25-én aláírt új ukrán oktatási törvénynek az oktatás nyelvéről szóló 7. cikke miatt több szomszédos ország is tiltakozott, köztük Magyarország, Románia és Lengyelország. A jogszabály ezen része – amely egyébként csak 2020 szeptemberétől lépne hatályba – kimondja: Ukrajnában az oktatás nyelve az ukrán. A nemzeti kisebbségek anyanyelvű oktatása csak az első négy osztályban lesz engedélyezett, és csupán az önkormányzati fenntartású tanintézetek külön osztályaiban vagy csoportjaiban. Az 5. osztálytól kezdve minden tantárgyat ukránul oktatnak majd.
A Velencei Bizottság december közepén tette közzé állásfoglalását a törvényről. Eszerint bár alapvetően legitimek Ukrajna törekvései, azonban indokoltak a kisebbségek nyelvhasználatának korlátozásával kapcsolatos erőteljes hazai és nemzetközi bírálatok. Mint írták, a 7. cikk jelentősen különbözik a tervezettől, melyről a kisebbségek képviselőivel konzultációt folytattak, kétértelműségeket tartalmaz, továbbá nem tartalmazza a szükséges útmutatásokat az ország nemzetközi és alkotmányos kötelezettségeinek megvalósításához.

Fotó:TASS

www.magyartudat.com

 

3 thoughts on “Megkezdődik a paksi atomerőmű két új blokkjának építése- A labancok feljelentést tesznek

  1. Kurz, a globális liberálisok Strache elleni támadását, illetve azonnali eltávolítását e kétszínű magatartásával kívánja megoldani. A szokásos kis osztrák mentalitás szerint egy ütéssel két „legyet” csap. Üt a magyarokon s látszólag eleget tesz a libsiknek, miközben marad az FPÖ.

  2. Mindenki tart egy újabb Csernobil -től, joggal.
    Mág a csernobilinak is voltak fertőző hatásai
    Magyarországon, hát most ez itt van. Lásd Japán is.

  3. A labancok csak hallgassanak, mert pont ők telepítettek szemét égetőt a MAGYAR határ mellé!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás