Megrongálta egy férfi csütörtökökre virradóra a Blaha Lujza téren a hanukára felállított nagy gyertyatartón lévő tájékoztató táblát – tájékoztatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtószóvivője az MTI-t. Bognár Kinga közölte, a józsefvárosi rendőrök a férfit a helyszínen elfogták, és kezdeményezték bíróság elé állítását gyorsított eljárás keretében.
A gyanúsított csütörtökön hajnal három óra körül beleütött a tájékoztató táblába, amely leszakadt a helyéről. A rendőrök azonnal elfogták, és előállították a VIII. kerületi rendőrkapitányságra. A férfi beismerő vallomást tett. Azt mondta, hogy részeg volt, józanul nem tett volna ilyet. A BRFK a 22 éves fővárosi fiatalembert őrizetbe vette, és „vallási tisztelet tárgyának megrongálásával elkövetett rongálás” megalapozott gyanúja miatt indított eljárást ellene.
Időközben a Tett és Védelem Alapítvány, amelyet az elkövetőkkel szemben alkalmazandó további jogi lépések kezdeményezésével bízott meg az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, az alapítvány jogi szakértőinek meggyőződése, hogy a vallási kegytárgyak ellen elkövetett, feltehetőleg antiszemita indíttatású cselekményeknek súlyos jogi következményei lesznek. Korábban már rendőrkézre került három fiatal, aki a gyanú szerint még november 30-án rongált meg hanukai gyertyatartókat, illetve hozzájuk tartozó táblákat Budapesten, a Blaha Lujza téren, a Nyugati téren és a Városház parknál. Ugyancsak megrongáltak egy hanukai gyertyatartót november 29-én az Örs vezér terén – az ottani elkövetőt még keresi a rendőrség. A hanuka, a zsidó vallás egyik legnagyobb ünnepe november 28-án vette kezdetét, akkor gyújtották meg az első gyertyát a gyertyatartókon.
Címlapfotó: Szabad Riport
(MTI)
magyartudat.com