2024.05.24.

3 thoughts on “Megrongálták a Deák téri és a Nyugati téri hanuka-gyertyatartót

  1. Testvéreim, nem hiszitek el mekkora változáson mentem keresztül az elmúlt néhány évben. Betegre sírtam magamat hosszú éveken át, azoknak az embereknek, gyermekeknek, fiataloknak és véneknek a szenvedései miatt, akik pokoli kínok között haltak meg a II világháború alatt. Ma már látom, és tudom, hogy részben egy gusztustalan manipuláció áldozataként éltem meg, gyermek és fiatal koromat, iskolás éveimet, egy meghamisított történelemkönyvvel a táskámban. Átbasztak engem is, és minden Magyar gyermeket, úgy hogy őseinknek nem is volt szabad a valóságról beszélni.
    Ma már tudom, hogy a valódi gyilkosok maguk az áldozatok fajtársaik voltak. A történet hajmeresztőnek tűnik, hiszen egy normális ember el sem képzelheti azt, hogy az a rengeteg ember halála, egy üzleti befektetés volt. Olyan befektetés melynek gyümölcséből ma hihetetlen profitra tesznek szert az akkori befektetők, ill. leszármazottaik. Mi ez, ha nem hullagyalázás, hiszen halott fajtársai szenvedéséből él egy viszonylag kis létszámú emberszabású közösség, az emberiség legnagyobb kártevőjeként. Az emberiség legszégyenletesebb, legaljasabb bűncselekménye volt az, amit most holokauszt néven tuszkolnak le az időközben kellőképpen előkészített emberiség torkán, mely még a legmegrögzöttebb kannibálnak is megfekszi a gyomrát. Én már okádok ettől, sugárban. Felismertem, hogy évtizedek óta rabszolgák vagyunk saját hazánkban, és azok lesznek gyermekeink is, ha nem halljuk meg végre őseink üzenetét. Nem hagyhatjuk idegen hordák prédájává őseinktől örökölt szent földünk megmaradt egyharmadát. Én már nem vagyok hajlandó lehajtott fejjel, általam el nem követett, és nem létező, bűnökért vezekelni, jóvátételt fizetni. Népemnek, és nekem egyetlen bűne lehet csak, még pedig az, ha nem védjük meg hazánkat az idegen hordáktól mely népünkre, területünkre, életünkre tört. Nem érdekel a jövő évi választás. Népünknek egyetlen választása van csak, mégpedig az, hogy minden létező lehetőséggel megvédeni saját hazánkat, ahol egy élhető boldog, biztonságos országban nevelhetjük nemzetünk jövőjének nélkülözhetetlen zálogát, gyermekeinket. Ki az aki mást akar?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás