Auschwitzra nemcsak évfordulókon kell emlékezni, hanem minden egyes nap, és az emlékezésből az a jövőre irányuló feladat is következik, hogy az együttélést az emberiesség elveinek alapján kell megszervezni – mondta a német kancellár Berlinben, az auschwitz-birkenaui náci koncentrációs tábor felszabadításának 70. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen.
Angela Merkel hangsúlyozta: az emlékezéssel “tartozunk az áldozatoknak”, de Auschwitz emlékét a jelen és a jövő érdekében is meg kell őrizni, hiszen a holokauszttal, a náci Németország rémtetteivel való szembenézés révén kialakulhat az emberben “egy finom érzék, egy vészjelző rendszer”, amely figyelmeztet, ha “megkérdőjeleződnek az együttélés alapvető értékei”.
A kancellár üdvözölte, hogy a németországi zsidó közösség egyre nagyobb, létszáma meghaladta a százezret. Ugyanakkor szégyennek nevezte, hogy a mai Németországban fenyegetnek, szidalmaznak vagy megtámadnak embereket, csak azért, mert vállalják zsidóságukat vagy kiállnak Izrael mellett.
“Szégyenfolt hazánkon”, hogy zsinagógák és zsidó közösségi intézmények állandó rendőri védelemre szorulnak – tette hozzá, hangsúlyozva, hogy minden németnek kötelessége szembeszállni az antiszemitizmus és az embergyűlölet minden más formájával, megnyilvánulásával.
Angela Merkel a bevándorló-, menekült- és iszlámellenes Európai Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevű mozgalomra utalva hozzátette: nem szabad eltűrni az utcákon megjelenő, szikrázó gyűlöletet azok ellen, akik új hazát keresnek Németországban.
Az államnak, a társadalomnak, a polgároknak közösen gondoskodniuk kell arról, hogy “mindenki szabadon és biztonságban élhessen nálunk, vallástól és származástól függetlenül” – mondta a német kancellár a Nemzetközi Auschwitz Bizottság megemlékezésén, amelyen megjelent a parlamenti pártok számos képviselője és a kormány több tagja.

Címlapfotó:Reuters

magyartudat.com

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás