„A háborúban az igazság az első áldozat.”
Ezt az idézetet Aiszkhülosznak, egy i.e. 6. görög tragédia írónak tulajdonították, aki „képzetek, mitikus utalások, nagyszerű nyelvezet, szójáték és találós kérdések bőséges használatáról” ismert.
Éppen ezért illik, hogy az az ember, aki először szót ejtett a modern kori háborús propaganda fogalmáról, az idézetét a mai Ukrajnában élné meg.
Lehetséges, hogy a kijevi kormány és nyugati információs hadviselési tanácsadóik Aiszkhülosz drámaírói eszközeit felhasználták, hogy az ukrajnai Bucsa városában egy modern kori tragédiát hozzanak létre, amely jól szemlélteti, hogy a hazugság nem csupán melléktermék, hanem háborús fegyver is.
A bucsai tragédiáról szóló jelentések fő forrása egy videokazetta, amelyet az Ukrán Nemzeti Rendőrség vett fel, amikor az egyik konvojuk áthalad a város egyik utcáján.
Körülbelül egy tucat holttest borítja az úttestet, sok közülük úgy tűnik, megkötözött.
Ez a videó elterjedt, szorongás és düh járványt váltott ki, amely a világ nagy részét elsöpörte, és felkeltette az államfők és a katolikus egyház fejének figyelmét egyaránt, ami az elítélés és a felháborodás hullámát eredményezte Oroszország és elnöke, Vlagyimir Putyin ellen.
Egyértelmű az ok-okozati összefüggés a videó és a globális ellenreakció között – előbbi nem létezhetne az utóbbi nélkül.
Az objektivitás egyik első tanulsága, hogy lassítsuk a dolgokat, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy a tényt nem takarják el az érzelmek.
A Bucsa-videokazetta nyugtalanító.
A videót jelenlegi formájában adták ki, úgy tűnik, azzal a kifejezett szándékkal, hogy egy zsigeri „sokk és döbbenet” pillanatot keltsen a néző számára.
Ha ez valóban így volt, akkor azok, akik kiadták – az ukrán nemzeti rendőrség – minden képzeletünket felülmúlják.
Vagy a tanácsadóikét, az esettől függően.
A halottak és az orosz katonaság közötti kapcsolat azonnal létrejött, tényeken alapuló adatok nélkül, amelyek ezt alátámasztották volna, és ezt követően visszhangra talált a média minden formája – a mainstream és a társadalmi közegben egyaránt.
Bárki, aki meg merte kérdőjelezni a bevett „Oroszország megcsinálta” narratívát, lekiabálták, és „orosz csicskának”, vagy még rosszabbnak minősítették.
Az, hogy ezek a következtetések a tömeghisztéria melléktermékei, az a lényegen kívül esik – miért akarunk tárgyilagosnak lenni, ha a narratíva minden sztereotípiához illeszkedik, amelyet a mai Bucsa-történetet ugyanazok az emberek gondosan összeállítottak.
A kritikai gondolkodáshoz nem szokott közönség társadalmi „előfeltételezése” elengedhetetlen lépés ahhoz, hogy ez a közönség névértéken fogadjon el mindent, ami elé kerül, függetlenül attól, hogy a történet tényei milyen kirívóan kihasználják a hiszékenységet.
És szögezzük le: a bucsai események ukrán narratívája a hitelességet feszíti.
A narratíva kronológiája hozza létre az első vörös zászlót, amely szerint az Ukrajna által terjesztett és Nyugaton visszhangzott történet nem az, aminek látszik.
Megállapított tény, hogy az orosz csapatok március 30-án evakuálták Bucsát.
Az ukrán nemzeti rendőrség március 31-én kezdett behatolni Bucsába, és még aznap Bucsa polgármestere bejelentette, hogy a város teljes mértékben az ukrán hatóságok ellenőrzése alatt áll.
A polgármester vagy bármely más ukrán tisztviselő soha nem hangoztatott Oroszország által elkövetett tömeggyilkosságokat.
A szóban forgó videokazettát április 2-án adták ki az ukrán hatóságok; nem biztos, hogy a videó korábban, vagy aznap készült.
Annyi bizonyos, hogy a videóban látható képek élesen eltértek a polgármester által kezdetben ábrázolt narratívától.
Oroszország a maga részéről hevesen cáfolta a vádakat, és rendkívüli ülés összehívását kérte az ENSZ Biztonsági Tanácsától, hogy megvitassák az orosz külügyminisztérium által az „ukrán katonák és radikálisok bűnözői provokációit” Bucsában.
A Biztonsági Tanács elnöki tisztét Nagy-Britannia tölti be, a brit ENSZ-képviselet pedig visszautasította az orosz kérést, kijelentve, hogy a jelenleg április 4-re, keddre tervezett Ukrajnáról szóló megbeszélés fórumként szolgálna a Bucsával kapcsolatos vitákhoz.
Azt gondolhatnánk, hogy a Biztonsági Tanács, amely a múltban készen állt arra, hogy rövid időn belül összeüljön, hogy megvitassák az Ukrajnából jövő eseményeket, megpróbálna eleget tenni Oroszország kérésének egy ilyen fontos kérdésben.
A britek célja azonban nem az igazság és az igazságosság gyors keresése, hanem inkább az, hogy időt nyerjenek a bucsai mészárlás állítólagos politikai következményeinek továbbfejlesztésére.
E taktika megnyilvánulásának egyik példája Joe Biden amerikai elnök reakciója.
„Láttad, mi történt Bucsában” – magyarázta újságíróknak, hozzátéve, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök „háborús bűnös”.
Biden kihasználta a bucsai válságot, hogy kiálljon több fegyver Ukrajnába szállítása mellett.
„Továbbra is biztosítanunk kell Ukrajnát a harc folytatásához szükséges fegyverekkel” – mondta.
„És minden részletet össze kell gyűjtenünk, hogy ez tényleges lehessen – háborús bűnök miatti tárgyalást.”
Mindezt egy olyan ország elnökétől, amely megtagadta a Nemzetközi Törvényszék vádjait.
Olyan okokból, amelyeknek nyilvánvalónak kell lenniük bárki számára, aki hajlandó valamilyen kritikai gondolatot alkalmazni.
Biden elnök és az ukrán kormány szerencséjére a bíróság brit főügyésze, Karim Khan 2022 márciusának elején bejelentette, hogy vizsgálatot indított az Ukrajnában elkövetett feltételezett háborús és emberiesség elleni bűncselekmények ügyében.
Tekintettel a Bucsa vádjainak nagy horderejére, azt képzelhetjük, hogy Khan egy törvényszéki szakértői csoportot küldött ki, hogy átvegye az irányítást a tetthely felett, és felügyelje az áldozatok boncolását, hogy megállapítsák a halál időpontját, a halál mechanizmusát, és azt, hogy az áldozatok hol haltak-e meg, és állítólag megtalálták őket, vagy ha holttestüket más helyről szállították oda.
Khan felhatalmazást kapna arra is, hogy interjúkat készítsen az ukrán nemzeti rendőrséggel, akiknek szoros kapcsolatai vannak az ukrán szélsőjobboldal tagjaival, köztük a hírhedt Azov zászlóaljjal.
Különösen érdekes lenne a rendőrségnek adott utasítások vizsgálata azon ukrán civilekkel kapcsolatos bánásmódra vonatkozóan, akikről úgy vélik, hogy együttműködtek az orosz hadsereggel Bucsa megszállása során.
Egy ilyen vizsgálat eredményei több mint valószínű, hogy ellentmondanak az ukrán kormány által követett narratívának, amelyet nyugaton a megfelelő sajtóorgánumok és politikusok is visszhangoztak.
Ez az elsődleges oka annak, hogy Khan jelenleg nincs Bucsában.
Feltételezhető, hogy ha és amikor Khan végül hozzáférést kap a Bucsa-gyilkosságokkal kapcsolatos bizonyítékokhoz, akkora azt az ukrán nemzeti rendőrség már olyan mértékben manipulálta, hogy a vádak cáfolata gyakorlatilag lehetetlen lesz.
Az igazság a Bucsában történtekről odakint van, és felfedezésre vár.
Sajnos ez az igazság kényelmetlennek tűnik azok számára, akik agresszíven tudják követni ezt egy igazságügyi szakértői alapú, helyszíni vizsgálaton keresztül.
Ha megtörténik, hogy végül kiderül, hogy az ukrán nemzeti rendőrség ukrán civileket gyilkolt meg, mert állítólag együttműködtek az oroszokkal Bucsa rövid megszállása alatt, és a nemzetközi jog erői szembeszállnak a bűncselekmény valódi elkövetőivel, akkor minden valódi igazságszolgáltatási törekvésnek magában kell foglalnia az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság kormányát is, mint okos összeesküvőtársakat.
Scott Ritter (A szerző az amerikai tengerészgyalogság egykori hírszerző tisztje és a SCORPION KING: Amerika öngyilkos ölelése a nukleáris fegyverekkel FDR-től Trumpig című könyv szerzője. A Szovjetunióban szolgált az INF-szerződés végrehajtásának felügyelőjeként, az Öböl-háború idején Schwarzkopf tábornok állományában, 1991-től 1998-ig pedig az ENSZ fegyverzeti főfelügyelője volt Irakban. Ritter jelenleg a nemzetközi biztonsággal, katonai ügyekkel, Oroszországgal és a Közel-Kelettel, valamint a fegyverzetellenőrzéssel és az atomsorompó-val kapcsolatos kérdésekről ír.)
A cikkben kifejtett kijelentések, nézetek és vélemények kizárólag a szerző sajátjai, és nem feltétlenül képviselik az MT véleményét.
Magyar Tudat
